Ifj Behany Ferenc honlapja.
Ifj Behany Ferenc honlapja." Akár merre fordul a föld,mi mindig itthon vagyunk. "
Bejelentkezés.
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Feléd fordulni mint a napraforgő fordul a nap felé.És jószívvel fordulni egymáshoz.

 

 

„Szent Kristóf példájára verj hidat

 ne éket, emberek népek ég és föld közé.”

 
Vándor ki itt jársz!

Ez egy szedett- vedett összetákolt honlap.
Mást most nem igazán tudok.Nézd el nekem.
Nem a múltban maradás,változatlan konzerválás helye.Inkább a jelenből a múltba tekintésé
és onnan felpakoltan a visszatérésé.Hogy tán ne lássuk olyan kuszán a világot.Magyarnak tudjunk maradni ebben a globális egysíkú szürke árhullámban.Mert úgy szép a világ ha színes.
S el tudjunk igazodni itt minden pillanatban és valóban odaérjünk ahová kellene tartani.
A Tartalom egy részét világhálón.vándorlás közben találtam.
A másik része szintén vándorlás eredménye.Mert minden vándorlás közben születik.
Állás közben sosem születik semmi.A világ sem áll.Az ember sem áll.Halad.
Minden pillanatban születi valami.Vagy-vagy.A döntés is születés.
Szörfölni meg szörföljenek ott hol valóban szoktak.Nem kell mindig minden hülyeséget átvenni.Tán azért is tartun ott ahol tartunk mert kevés a keratív  alkotás.Könnyű mindent átemelni egy az egyben.De akkor ne csodálkozzunk azon ha sokminden automata gépsoros gondolkodás szintjén van.
Én jobban szeretek vándorolni.S tán hozzánk a vándorlás közelebb áll.
Mert hát mindannyian vándorok vagyuk. 

 

( Igyekszem nem játszani azt ami nem vagyok. Nem írom hogy nem  kísértetek meg. De aki egy pislogásnyi időintervallumban odafigyel, tán nem jár rossz úton. A pillanat a döntéseink színtere. A múlt már késő. A jövő az még odébb van. Az ember nem lehet meghasonlott, felemás. A színház és a valóság ütközik. Nem csak a külvilág láthat harmóniátlanságot. Belül is harmóniátlanság van. Ez az ellentét például a hazugság melegágya. A hazugság csak egy a sok kifelé ható negatívság közül. Kivétel nélkül mind-mind a lebukástól való félelem szülöttei.)

 
Nincs pusztina bekerítve-Miatyánk( énekelt ima )
 
( Moldva )
 
 
 

 

Szabó Csilla-Horváth Attila Összetartozunk

 

 
 
 
Nyisztos Ilona: A fényes nap inmár lenyugodott.
 
( Moldva )
 
"Úgy megyek ágyamba mint ha mennék gyászos koporsómba."
 
 
 
 
 
 
 
Egy áldás rád, ki éppen nálam jársz,meg mindenki másra.

 

Ősi Ír áldás.

Legyen áldott a fény, mely rád világít,
és legyen áldott a fény, mely benned van.
Áldott napfény sugározzon be téged és úgy melegítse
fel szíved, míg úgy nem lobog, mint a kandalló tüze.
Így minden idegen eljöhet hozzád melegedni
és a te testvéreid is.
Sugározzék a két szemedből a fény,
mint az ablakba állított gyertyák fénye,
mely a viharban vándorlókat hívogatja.
Áldott legyen a rád hulló lágy, édes eső.
Hulljanak lelkedbe cseppjei,
és csalogassák ki a kis virágokat,
hogy illatukkal megteljék a levegő.
De legyen áldott a vihar is és rázza meg lelkedet,
hogy fényesre és tisztára mossa és sok kis tavacskát
hagyjon abban, amiben megcsillan az ég kékje
és időnként egy-egy csillag.
Legyen áldott a föld,
az egész kerek föld,
hogy mindenütt kedvesen fogadjon,
bármerre is vezessen utad.
Legyen a föld puha,
amikor a nap terhétől fáradtan lepihensz,
és legyen könnyű, amikor majd kinn fekszel alatta.
Olyan könnyen terüljön el fölötted,
hogy lelked kiröppenhessen és szállhasson fölfelé
és elérje útja végén
az Istent.


 

 
Mottó.
 


 

 

 

 
 "Ügyelj gondolataidra, mert azok szabják meg szavaid!
Ügyelj szavaidra, mert azok szabják meg tetteid!
Ügyelj tetteidre, mert azok szabják meg szokásaid!
Ügyelj szokásaidra, mert azok szabják meg jellemed, és
ügyelj jellemedre, mert az szabja meg sorsod!"
                    (Frank Outlaw)

 

 

És neveld lelked kérlelhetetlen igényérzetre. Ez a legfontosabb. A tömegek világa csak mohó, de nem igényes. Te maradj mértéktartó és igényes. A világ egyre jobban hasonlít egyfajta Woolworths-áruházra, ahol egy hatosért megkapni mindent, silány kivitelben, ami az élvező hajlamú tömegek napi vágyait gyorsan, olcsón és krajcáros minőségben kielégítheti. Ennek a tömegkielégülésnek veszélyei már mutatkoznak, az élet és a szellem minden területén. Egy kultúra nemcsak akkor pusztul el, ha Athén és Róma finom terein megjelennek csatabárddal a barbárok, hanem elpusztul akkor is, ha ugyanezek a barbárok megjelennek egy kultúra közterein és igény nélkül nagy keresletet, kínálatot és árucserét bonyolítanak le. Te válogass. Ne finnyásan és orrfintorgatva válogass, hanem szigorúan és könyörtelenül. Nem lehetsz elég igényes erkölcsiekben, szellemiekben. Nem mondhatod elég következetesen: ez nemes, ez talmi, ez érték, ez vacak. Ez a dolgod, ha ember vagy, s meg akarod tartani ezt a rangot.”

 

(Márai Sándor: Füves könyv - Az igényről) 

 

 

 

 

 

Volt egyszer egy ember, az ő háza udvarán oszlopot épített az ő Istenének.

De az oszlopot nem márványból faragta, nem kőből építette, hanem ezer meg ezer apró csillámló homokszemcséből, és a homokszemcséket köddel kötötte össze.

És az emberek, akik arra járva látták, nevettek rajta és azt mondták: bolond.

De az oszlop csak épült, egyre épült, mert az ember hittel a szívében építette az ő Istenének.

És amikor az oszlop készen állott, az emberek még mindig nevettek és azt mondták: majd a legelső szél összedönti.

És jött az első szél: és nem döntötte össze.

És jött a második szél: és az sem döntötte össze.

És akárhány szél jött, egyik sem döntötte össze, hanem mindegyik szépen kikerülte az oszlopot, amely hittel épült.

És az emberek, akik ezt látták, csodálkozva összesúgtak és azt mondták: varázsló. És egy napon berohantak az udvarára, és ledöntötték az ő oszlopát.

És az ember nem szitkozódott és nem sírt, hanem kiment megint az ő udvarára és hittel a szívében kezdett új oszlopot építeni az ő Istenének.

És az oszlopot most sem faragta márványból, sem nem építette kőből, hanem megint sok-sok apró homokszemcséből, és a homokszemcséket köddel kötötte össze.

( Wass Albert )

 

 

 

 

 
Sohase fordítsunk hátat.
 
Választás 2006.
 
Testvérközségünk Kézdialmás.
 
Alcsútdoboz.
 
Biblia és könyvtár.
 
Magyar Szentek és Boldogok.
 
Magyarország uralkodói.
 
Visszatekinteni ajánlott.
 
Írók költők, versei,s egyéb művei.
 
Gyermekeknek és nem csak gyermekeknek.
 
Igeliturgikus naptár.
 
Váci Egyházmegye.
 
Magyar Katolikus Egyházi honlapok.
 
Magyar hírportálok a Kárpát-medencében.
 
Időjárás kárpát medence.
 
Helyi Lapok.
 
Rádió,Tv,Mozi.
 
A világ katolikus elektronikus médiái.
 
Miért is szól a déli harangszó.
 
 
Bánfi Ferenc - Történelmi lecke
 

 

 
Most megy a tv-ben.

 
A következő műsor a tv-ben.

 
Radiomax magyar népzene csatorna.( Csak zene )
 
Film ajánlás.

 

A kémkedés története 

(The Story of Espionage)   

Hírszerzés a hidegháború idején.


német dokumentumfilm sorozat, 2. rész, 43 perc, 2007 


Vetítik:

DUNA II. AUTONÓMIA:   Hétfő (November 29.) 20:15  

  Hétfő (December 6.) 20:15  

DUNA TELEVÍZIÓ:   Csütörtök (November 25.) 19:00   

  Csütörtök (December 2.) 19:00   


Az aktuális rész ismertetője: A történet folytatódik a kommunizmus és a kapitalizmus idején. Ebben a részben szó lesz bővebben az NDK, NSZK valamint a NATO, BND, HVA, KGB működéséről, kémeiről illetve azok leleplezéséről. Fejlettebb a technika, így sokkal könnyebb az információszerzés. A Berlini Fal leomlása után börtönnel büntették az árulókat.


A film ismertetése: A film az I. és II. világháborúban létrejött titkosszolgálati kémszervezetek és a politikai hírszerzés fénykorát mutatja be. A legtöbb kém általában a Szovjetunióban, Nagy-Britanniában és Németországban működött. A történet az ő életükről szól, illetve arról, hogy sikerült elárulni hazájukat, feladniuk az embereket, teljesen beépülniük szervezetekbe és ezáltal hozzájutni olyan titkos információkhoz, melyeket továbbítanak a kémelhárításnak, ezzel megpecsételve az emberek sorsát.

 

 


 

Vadvirágos patika


 magyar ismeretterjesztő filmsorozat,2008


 

Rendkívül hasznos és szemet gyönyörködtetően szép ismeretterjesztő sorozat az erdőn, mezőn bőséggel található gyógyhatású növényekről.

Gillich István szakértő a lelőhelyeken mutatja meg a növényeket,

s mondja el gyűjtésük és használatuk módját.
 

 

Isten, Isten

 

  

Isten Isten c. műsorunk nem csak az Echo televízió új vallási műsora, hanem a magyar médiakínálatnak is egyedülálló stílusú és műfajú kezdeményezése. Stúdióbeszélgetés, melyben az élet különböző területeiről meghívott vendégeink a vasárnapi evangéliumot értelmezik hétköznapi életükön keresztül. Ehhez ad mankót a minden alkalomra elkészített videóbejátszás arról, hogy mit is gondol minderről az utca embere, legyen az hívő vagy hitetlen.

 

 

A műsor felelős szerkesztője Kovács Lajos jezsuita szerzetes pap. Rendi filozófiai és teológiai tanulmányai után (Gyulafehérvár, Innsbruck) társadalmi kommunikációt tanult Rómában, később szervezeti kommunikációt Kanadában. Itt elvégezte az operatőri és digitális utómunka szakirányokat is. Újságírói pályáját a Vatikáni Rádiónál kezdte. Televíziós gyakorlatát a müncheni bajor televíziónál (Bayerisches Fernsehen) és a Magyar Televíziónál végezte. Időközben létrehozta a Jezsuita Stúdiót, mely fő tevékenységeként dokumentumfilmeket és rádióadásokat készít különféle médiumoknak.

 

Műsorvezető: Aczél Petra.

 

http://www.jezsuita.hu/main.php?folderID=2213

 

 

 

Onlnine nézheő

 

http://www.echotv.hu/videotar.html?mm_id=111&v_id=2311


 

Vivát Benyovszky!



magyar-csehszlovák tévéfilmsorozat,1975

Benyovszky Móric gróf a XVIII. században élt. Birtokai a Felvidéken voltak. Mária Terézia mellett szolgált, de egy örökösödési vita miatt Lengyelországba menekült. Itt a cári csapatok elleni harcban hadifogságba került és Szibériába száműzték. Több társával együtt egy hajóval megszökött és egy kalandos út során Franciaországba menekült. A francia király szolgálatába fogadta és megbízta egy gyarmati telep létrehozásával Madagaszkár szigetén. Ott azonban nem a megszállót játszotta, hanem békére törekedett a helyi törzsekkel, akik azt hitték, hogy a gyermekkorában elhurcolt királyuk tért vissza. Benyovszky elfogadta a felkínált trónt és a gyarmatosítók elleni harc élére állt. E harc során esett el. Sírja ma is valahol a szigeten van.
Online nézhető az MTV videótárából.

http://videotar.mtv.hu/Videok/2009/06/25/22/Vivat_Benyovszky_1_resz_Lentulay_Anna.aspx

Sándor Mátyás



 színes, magyarul beszélő, magyar-francia-olasz-NSZK tévéfilmsorozat, 1979

 
A Jules Verne népszerű regényéből készült izgalmas sorozat főhőse Sándor Mátyás gróf. A dúsgazdag erdélyi főúr 1859-ben, a Habsburgok olaszországi veresége után, elérkezettnek látja az időt, hogy újabb fegyveres harcot robbantson ki Magyarország függetlenségéért. A bécsi Kamarilla azonban tudomást szerez tevékenységéről, és elhatározza "likvidálását". Két kalandos életű bűnöző kap megbízást a merénylet végrehajtására.

Online nézhető az MTV videótárából.

http://videotar.mtv.hu/Videok/2007/06/21/11/Sandor_Matyas_6_1_resz.aspx


 Echo tv

Isten, Isten

 
Isten Isten c. műsorunk nem csak az Echo televízió új vallási műsora, hanem a magyar médiakínálatnak is egyedülálló stílusú és műfajú kezdeményezése. Stúdióbeszélgetés, melyben az élet különböző területeiről meghívott vendégeink a vasárnapi evangéliumot értelmezik hétköznapi életükön keresztül. Ehhez ad mankót a minden alkalomra elkészített videóbejátszás arról, hogy mit is gondol minderről az utca embere, legyen az hívő vagy hitetlen.
 
A műsor felelős szerkesztője Kovács Lajos jezsuita szerzetes pap. Rendi filozófiai és teológiai tanulmányai után (Gyulafehérvár, Innsbruck) társadalmi kommunikációt tanult Rómában, később szervezeti kommunikációt Kanadában. Itt elvégezte az operatőri és digitális utómunka szakirányokat is. Újságírói pályáját a Vatikáni Rádiónál kezdte. Televíziós gyakorlatát a müncheni bajor televíziónál (Bayerisches Fernsehen) és a Magyar Televíziónál végezte. Időközben létrehozta a Jezsuita Stúdiót, mely fő tevékenységeként dokumentumfilmeket és rádióadásokat készít különféle médiumoknak.
 
Műsorvezető: Aczél Petra.
Online nézhető az Echo tv honlapjáról



http://www.echotv.hu/20090905_isten_isten_.html
 

Hogyan működik?

 

magyar ismeretterjesztő filmsorozat, 5. rész, 25 perc, 2009

 

Feliratozva a Duna TV Text 444. oldalán.

Magazinunk célja az innovatív gondolkodás, a tudományos érdeklődés felkeltése. A műsor epizódjai ennek szellemében mutatnak be egy-egy hétköznapi eszközt, annak működési elvét, kiemelt hangsúllyal innovatív megoldásaira.

 

 

Online nézhető a Duna Televízió honlapjáról:

 

http://www.dunatv.hu/musor/musorok/hogyan_mukodik.html

 

A történelem útvesztői.

Kun Miklós műsora.
 
    magyar ismeretterjesztő filmsorozat, 26 perc, 2006

Mi történt nálunk, s a környezetünkben a XX. században? Milyen is volt valójában az a bizonyos átkos? Milyen történelmi lehetőségeket szalasztottunk el? Miben dönthettünk magunk, s miben nem? Ezekre, a kérdésekre ad választ Kun Miklós történelmi sorozata.

Vetítik:
DUNA II. AUTONÓMIA:      
 Csütörtök (Január 14.) 5:20
 Péntek (Január 15.) 14:10
 Péntek (Január 22.) 14:10
 Szombat (Január 23.) 17:05
 Csütörtök (Január 28.) 5:50
 DUNA TELEVÍZIÓ
 Kedd (Január 12.) 2:35
 Szerda (Január 13.) 8:40
 Kedd (Január 19.) 3:30
online nézhető:


http://www.dunatv.hu/musor/musorok/a_tortenelem_utvesztoi.html

 

 
film ajánlás.

 

 Október 25.,vasárnap

17:35

HBO  

Narnia Krónikái
Caspian herceg

 

"Minden igazi szeretet a Földön Isten műve, s csak annyiban a miénk, amennyiben a szeretet bennünk az Övé."

C. S. Lewis

 

 

    C.S. Lewis: Keresztény vagyok!



E kötet C. S. Lewisnek (1898-1963) az angol rádióban elhangzott elôadássorozatát tartalmazza, azzal a bevallott céllal, hogy a felekezeteket, elválasztó dogmatikai különbségeket mellôzve, feltárja, mintegy népszerû nyelven bemutassa azokat a teológiai, bölcseleti és etikai kérdéseket, melyek a Szentháromságban és a krisztusi megváltásban hívô kereszténység centrumát alkotják. Szerzôje azt keresi tehát, ami (hite szerint) a szellemi értelemben szétszórt keresztényeknek ,,közös nevezôje'', a botrányos megosztottságban közös reménye, saját szavaival: ,,Amióta csak keresztény lettem, mindig is úgy véltem, hogy a legjobb, s talán az egyetlen szolgálat, amit nem hívô felebarátaimnak tehetek, ha megmagyarázom és megvédelmezem azt a hitet, amely mindenkor közös volt csaknem valamennyi keresztény számára.''
Lewis könyve egyúttal szellemesen és könnyedén vitázó apologetika; érvelésében, sôt helyenként stílusában is, leginkább Chestertonra emlékeztet. Miként Chestertonnál, annak a ,,delejnek'' érezhetjük ellenállhatatlan hatását, amelyet az Igazság gyakorol az emberi értelemre.



http://www.piar.hu/pazmany/k149.htm

 

 

 

 

 

 
Könyv ajánlás.
 

 

 
 

 
 Wiezner Katalin hányattatásai (1944-1946)

 "Kiadónk ezúttal egy történelmi kommentárral keretezett, prózában írt balladát nyújt át az olvasónak. A szerző kívánságával azonosulva, minél szélesebb rétegekkel szeretnénk megismertetni egy olyan történelmi eseményt, amely évtizedeken át tabunak számított, nevezetesen a magyarországi németek kálváriáját. A szülőhazáját szerető fiatal német származású leány, Wiezner Katalin megszenvedte azt a tényt, hogy Magyarország mindenféle értelemben vesztesként került ki a második világháborúból. A németek kollektív bűnössé való nyilvánítása ún. „jóvátételi” munkát jelentett a szerencsétlen és bűntelen egyéneknek – a Szovjetunióban."
 
Élő focieredmények.

 
Ha életed útjába gondkő kerül.

 

Prohászka Ottokár

Kő az úton.

Gondolod, kerül életed útjába
egyetlen gátoló kő is hiába?
Lehet otromba, lehet kicsike,
hidd el, ahol van, ott kell lennie.
De nem azért, hogy visszatartson téged,
s hogy lohassza kedved, merészséged.
Jóságos kéz utadba azért tette,
hogy te megállj mellette.
Nézd meg a követ, aztán kezdj el
beszélni róla Isteneddel.
Őt kérdezd meg, milyen üzenetet
küld ezzel az akadállyal neked.
S ha lelked Istennel találkozott,
utadba minden kő áldást hozott.

 

 
Hírek erdélyből.( erdély ma.)
 
Szent István intelmei.( Felolvassa: Lázár Csaba. )
 
Kolozsvár most.
cam.utcluj.ro
 
Mária Rádió Románia.
 
Mária Rádió Szerbia.
 
könyv ajánlás.

 

A jelenlegi globális pénzügyi-gazdasági rendszerünk megöl bennünket - állapítja meg Körten. A pénzvilág bankjainak szerencsejátékosai fantomgazdagságot hoznak létre, amely mögött nincs valós munka, igazi teljesítmény. Ugyanakkor a pénzvilág által diktált állandó növekedési kényszer rombolja a környezetünket, tönkreteszi a természetet és gyorsuló mértékben zsigereli ki a természeti erőforrásokat. A szerző az elemzésen és a kritikán túl felvázolja a helyi, emberközpontú gazdaság felépítését, és 12 pontban foglalja össze a "nagy fordulat" programját. Végül történelmi példákkal mutatja be, hogy van remény: képesek vagyunk a jelenleginél lényegesen jobb gazdaság és társadalom megalkotására.



 
Film ajánlás.

 

március 15.,

 

csütörtök


DUNA Televízió


21:00


 Vadászat Angolokra.


( Polowanie na Angolka.)


színes magyar,lengyel játékfilm, 86 perc, 2005


Rendezte:
Bagó Bertalan


Forgatókönyv:
Bagó Bertalan és

Schmidt László ötletéből írta:

Csaplár Vilmos


Szereplők:
Magdalena Gorska, Cserhalmi György,

Marcin Kwasny, Derzsi János,

Nyakó Juli, Dörner György,

Bencze Ilona, Bertók Lajos,

Horkay Péter, Szakács László


Volt egyszer egy Magyarország. Tulajdonképpen mint ország, ekkoriban pont nem létezett. Sírok, romok, krónikák alapján lehetett emlékezni a múltjára - amit az itt élők meg is tettek -, ám a külvilág számára Magyarország neve úgy hangzott, mint Bergengóciáé, egy egykor virágzó múltbéli helyé.
A történet szereplői vadászatra gyűlnek össze. A társaságnak tagja egy angol mérnök is. Fantaszta, feltaláló, kalandvágyó férfi, aki egyes vélemények szerint Palmerston angol külügyminiszternek küld jelentéseket. Merész elképzelései vannak a magyarok gazdasági felemelkedéséről, és az ezáltal nyert függetlenségükről. Lelkesedését egy romantikus, titkolt szerelem is fűti, melyet az egyik jelenlévő hölgy iránt érez.
Persze ez a vadászat nem érdektelen az osztrák titkosszolgálat számára sem. Ilyen ez a kor.
Gyönyörű szeptemberi idő van. Hőseink élvezik a szép tájat, az életet. Vadásznak.
1839-et írunk. Kilenc évvel vagyunk a kontinensen végigsöprő forradalmak és szabadságharcok elôtt, amikor Európa tudatában újra megjelenik egy ország, mely addig is jelen volt, mégsem létezett.”

 Hazai mozipremier:

2006.november 23.

Előzetes:

http://port.hu/pls/w/logging.page_log?i_page_id=228&i_param=1_074780_6.wmv 

 

 
A film plakátja.
 
Könyv ajánlás.

Crista Meves:

 

Manipulált mértéktelenség- szembeszállni a korszellemmel.

 

 

 

A XX. század hetvenes éveiben Nyugaton kitűzött fejlődési irány - a szexualitás "fölszabadítása", az élet minden területének korlátlan liberalizálása, a jóléti társadalomban az énközpontú magatartás dicsőítése, az elektronikus média támogatásával szinte lázas állapotig fokozódó, járványosan terjedő, káros mértéktelenséghez, "manipulált mértéktelenséghez" vezetett. Ennek súlyos erkölcsi és egészségi romboló hatása ma már bebizonyosodott. Christa Meves pszichoterapeutaként egyre jobban tapasztalja gyakorlatában, hogy a modern gőgből milyen sok boldogtalanság, egyéni és családi tragédia származik. De nem marad meg a tények megállapításánál, határozott ellenállást ajánl a korszellemmel szemben.

 

Jean Ziegler: A szégyen birodalma.

 

 

Magyarországon Jean Ziegler nevét a Vizsgálat egy minden gyanú felett álló ország ügyében című pamflet kapcsán ismerhettük meg. Ziegler saját tapasztalatainak lenyűgöző elbeszélését ötvözve a felvilágosodásból merített eszmékkel ráébreszt arra, hogy ma a világ újrafeudalizálásának vagyunk a tanúi. Az új „földesurak” a nagy ranszkonintentális társaságok kozmokratái módszeresen fosztják ki a déli félteke népeit. Ehhez két tömegpusztító fegyvert alkalmaznak: a hitelezést és az éheztetést. Az eladósodott állam lemond szuverenitásáról; az ebből következő éhség miatt agonizáló népek pedig lemondanak a szabdságukról. Így hozzák létre alattomosan a kozmokraták bolygónkon a szégyen birodalmát.

 
Ingyen,kedvezményes telefonálási lehetőség.
 
Szakácskönyvek.
 
Menetrend.
 
Szótárak.
 
Egyéb.
 
Zenekarok,énekesek.
 
Elérhetőségem.

 

 

e-mail címeim amin elérhetsz:

fbehany@freemail.hu,


 
Óra
 
Bobo: Itt Európa közepén maxi cd.
 
Film ajánlás.
 
Duna tv II. Autonómia.Echo tv vételi adatok.

 

 

 

 

 

 

 
Ajánlás.

 

Utólag.

Egy honlap ahonnan sok sok film,dokumentum film ingyen letölthető,vagy nézhető."Amit kihagytunk elfoglaltság miatt, avagy ami a TV műsorokon kívül is történt:,,

 

http://www.utolag.com/Utolag.php


A Trianon film,mozi és sorozatváltozata innen tölthető le.

 

http://www.utolag.com/Trianon.htm

 
Ajánlás.

"Mária Rádió. Jézus adja neked."

 

Magyar Mária Rádió

KOMÁROMI VÉTELKÖRZET: FM 88,3 MHz

 VÁCI VÉTELKÖRZET: FM 94,1 MHz

A Dunakanyar Rádió teljes hálózatán is szól a Mária Rádió.)

PÉCELI VÉTEKÖRZET: FM 91,7


MONORI VÉTEKÖRZET: FM 106,3


GYÁLI VÉTEKÖRZET: 98,9

frekvencián,és internet-en keresztül is hallgatható.

 

http://www.mariaradio.hu/ 

 

 
Közlemény.

Az ajánlott honlapok,teljes tartalmával nem minden esetben értek egyet.

 
Prédikációk,beszédek,nyilatkozatok.
Prédikációk,beszédek,nyilatkozatok. : Megbocsátunk és bocsánatot kérünk.

Megbocsátunk és bocsánatot kérünk.

ifj Behany Ferenc  2006.07.03. 09:21

A Szlovák Püspöki Konferencia válaszlevele

Megbocsátunk és bocsánatot kérünk – A Szlovák Püspöki Konferencia válaszlevele
június 29.

Kedves Püspök Testvérek!

Élénken az emlékezetünkben él az Egyház 2000. évi Nagy Jubileumának történelmi eseménye, a harmadik évezred küszöbének örömteli átlépése azokkal a feladatokkal, amelyeket Isten szolgája II. János Pál pápa tűzött ki célul. Felhívása az egész világon visszhangra talált sok szép kezdeményezés formájában. Ezek közé sorolhatjuk ezt a kölcsönös testvéri megszólítást is, amely nemcsak írott formában, hanem személyes találkozásainknál is megtörtént. Közösen keressük az utat nemzeteink kölcsönös megértése, a megbocsátás és a megbékélés felé.

Az a meggyőződés, hogy Jézus Krisztus a történelem ura, alapjaiban határozta meg II. János Pál pápaságát. Az egyéneket és közösségeket arra szólította fel, hogy „tisztítsák meg emlékezetünket”, hogy aztán így kieszközölhessék a megbocsátás kegyelmét azokért a hűtlenségekért, amelyekkel az Egyház fiai és leányai közül sokan árnyékot vetettek arcára (v.ö. Novo milenio ineunte, 6). Ez a mi közös történelmünk, amelyet nem lehet elkülöníteni, hiszen közösen építettük azt. XVI. Benedek pápa még mint bíboros megmagyarázta az emlékeink megtisztítását az egyik könyvében: „Emlékezetünk gyűlölettől, csalódástól, hamis reményektől, begyökerezett hazugságtól mérgezett lehet. Ebben az esetben nem keletkezhet helyes jövő. Emlékezetünk lehet felületes, rövidlátó – ebben az esetben nyitott a hazugság és félrevezetés előtt, ami ismét veszélyezteti a jövőt. Ezért fontos ismételten megtisztítani emlékezetünket, hogy így mint tiszta vízben megláthassuk a vízfenéket, és be tudja fogadni a napsugarat, a fentről jövő fényt.” (v.ö. Pápai levelek és vatikáni dokumentumok 12).

Emlékeink sok sebet őriznek, amelyekkel egymást megbántottuk. Csakhogy „az emlékezet nem mechanikus tárolója az információknak, mint a számítógép. Ez is, de ennél sokkal több. Ha az, amit őriz, újjal találkozik, a régire is fény sugároz, és akkor megújul, és felismeri azt, amit eddig nem látott” (ugyanott). Az Egyház emlékezete a Szentlélek: „az Igazság Lelke, ő majd elvezet benneteket a teljes igazságra” (Jn 16,13).

Emlékeink a múltig, egészen a nálunk meglevő Egyház kezdetéig érnek. Egyházunknak ez a történelme mindkét népünknél valamikor közös volt. Erre a közös időszakra, amelyben kölcsönös konfliktusokra és sérelmekre is rátalálunk, a Szentlélek által megtisztított emlékezetünkkel akarunk visszatekinteni. Ő világosítja meg emlékezetünket, hogy közös múltunkra ebből a szemszögből tekintsünk.

Ennek szellemében nagy figyelemmel és megelégedéssel fogadtuk leveleteket, drága püspök testvéreink. Azt olvastuk benne, hogy figyelemmel követitek a Szlovákiában és a mi Egyházunkban történteket. Ugyanezt tesszük mi is, mert nem közömbös számunkra a Katolikus Egyház jövője hazátokban. Sok tiétekhez hasonló problémával kell megküzdenünk. Ezért örömmel fogadtuk kezdeményezéseteket, amellyel a Szentlélek késztetésére ezt az évet hazátok lelki megújulásának éveként hirdettétek meg.

Komoly következetességgel fogadjuk e történelmi igazságok nyilvános meg-nyilatkoztatását, kifejezve Isten iránti hálánkat és a kölcsönös megértés és kiengesztelődés kérését. Ezért megbocsátunk és bocsánatot kérünk.

A Krisztus szolgálatában lévő püspök testvérekkel együtt tudjuk, hogy kereszténységünk nem csupán a múlt vallása. A történelemből okulva nyitottak vagyunk keresni Isten által nekünk adott küldetésünk közös programját. Tudjuk, hogy a múlt sérelmeit csupán az igazság és az igazságosság, legfőképpen pedig a szeretet tudja orvosolni. Az Egyház tanításának értelmében közösen akarunk gondolkodni a kiengesztelődés isteni ajándékáról. El akarjuk kerülni a személyes vagy nemzetiségi érdekeket olyan mértékben, hogy ezentúl ne gondolkodjunk és ne cselekedjünk ellentétben a keresztény elvekkel.

Ezért a mi közös utunk – tanúságtétel a szeretetről és a megértésről – kezdeményező és kölcsönösen előnyös lehet.

Az Úr áldja meg igyekezetünket, hogy az széles társadalmi visszhangra találjon. Szűz Mária, aki népeink közös védelmezője, és népeink közös szentjei támogassák szándékainkat és tetteinket, és eszközöljék ki Szent Fiának, a mi Urunknak áldását.

Szlovákia püspökei.

Magyar Kurír

 
Naptár.
2024. December
HKSCPSV
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
 
Mária szobor a Püspökszilágy közeli erdőben.
 
Jeles Napok - július – Szent Jakab hava

 

 

"Jaj azon nemzetnek azonban, mely nemzeti géniuszát elárulja, mert ha ezt cselekszi, akkor előbb-utóbb, de minden bizonnyal az elaljasodás szurkaiba süllyed és abba örökre eltemeti magát." (Széchenyi István)
 
 
 
 

Semmilyen emberi közösség sem létezhet általánosan elfogadott közös érdekek,mindenkinek rendelkezésére álló közös javak és ezek megbecsülését sugalló erkölcsi elvek nélkül."

Fénylő kövek.
 
Egyszer egy távoli helyre idegen érkeztek cserélni.Hosszú utat tettek meg,és nem ok nélkül jöttek.
Abban az időben még nem készítettek tükröt,mely tükörképet is mutat,s amely képes visszatükrözni a fény sugarat.
Mást-mást használtak mindkét célra.Az utóbbit viszonylag nagyobb távolságról,kapcsolattartásra használták fényes nappal.
Sokszor a hang is megoldotta e problémát,de a fény viszonyítási pont is volt.s nagy távolságról is jól látható.Egy különleges fényes követ használtak e célra mely kicsi is volt,kis helyen is elfért, nem volt teher a cipelése,többféle színben is előfordult,és könnyen lehetett használni.Minden egyes kő más más fényű sugárt vert vissza.A környéken sehol másutt nem volt megtalálható,csak azon a helyen.Volt belőle,de ritkán lehetett ráakadni.Nagy kincs volt,melyet megbecsültek,s melyet értékeltek.Tudták hogy e nélkül nehezen boldogulnak.Akik cserélni jöttek,mindenfélét cseréltek,annak rendje módja szerint.S kellettek volna nekik a kövek is.De a helyiek nem adták.Tudták hogy nagy kincs.Nem állt annyi rendelkezésre hogy cserélni is tudtak volna.De nekik csak kellettek azok a kövek.Addig addig próbálkoztak,hogy a helyiek csak odaadták,abban bizakodva hogy majd csak találnak annyit hogy a közösség minden tagjának jusson.Hiába adtak nekik mást helyette mást.Azt arra a célra nem használhatták.Megnehezült az életük.Nehezebben tudták tartani a kapcsolatot a többiekkel,akik szanaszét szóródtak bebarangolva azt a területet.Ha találtak is követ,csak néhányat.Ami eddig rendelkezésre állott,azokat is hosszú ideig gyűjtötték,s voltak olyanok is amelyeket örökbe kaptak,s melyet már több generáció használt.Kó és kő között van különbség.A súlya a formája hiába egyezik meg,ha nem ad fényt,csak elnyeli,és magába szívja.Minden időben osztottak,s kaptak is emberek pozíciót és rangot,így vagy úgy.Táblát melyet valamiért az emberre aggattak.Lehet valaki kő mely mindent mindent csak elnyel,s lehet valaki kő,mely el is nyel,de vissza is tükröz.S van fénye.Az idők folyamán az emberek maguk választottak,aszerint hogy ki ad fényt.Aszerint hogy mit tükröz.Előfordult hogy volt rajtuk tábla,de az is előfordult hogy nem.Mert nem ez számít igazán.Minden időben volt hősök és példaképek.Akiket az emberek így vagy úgy választottak.Voltak régen is és vannak ma is,mikor a tábla túl nagy hangsúlyt kap.S igen gyakran közömbös hogy valaki csak elnyel,s adni meg nem ad,tenni meg nem tesz.Játszani lehet,de a tükör éles képet ad. 
 

Út a sivatagban. 

 

Sokáig egy út vezetett át a sivatagon keresztül.Mást nem is ismertek.Nem tudták hogy létezik.Csak az az egy.

Az emberek jártak rajta.Követték az irányt nap mint nap.Hol gyalogszerrel,hol kerépárral,vagy bármi más módon.

Sokszor már nem is kellett az útjelző táblákat nézni.Nem tudni mikor jelölték ki az utat.S azt sem miért pont ott vezet.Nem valószínű hogy akkor sivatagos volt a táj.Ha sivatag lett volna,talán más út után néztek volna.Csak aztán válhatott azzá.A környék megváltozott.Megváltozott körülötte minden,csak az út maradt.A fák bokrok,hűs ligetek,a mező,a vízfolyások mind eltűntek,s átvette helyüket fokozatosan a homok.Talán néhol felfedezehtőek ha jobban körbenézünk a hajdani vízfolyások s a hajdani kisebb nagyobb oázisok nyomai.Ami arról tanúskodnak,hogy másabb,gazdagabb volt ott az élet.De az út maradt.maradt akkor is amikor lassan lassan sivataggá vált minden.Megnehezítve a közelekedést,megnehezítve a járást.Az egész út legnehezebb része ez.Át a sivatagon.Mégsem gondolták sokan,s talán nem is tudták hogy létezhet,létezik más út is.Más út mely nem annyira veszélyes,nem annyira kritikus,és sokkal de sokkal gazdagabb.Igen gyakran berögződik az út.Berögződik s marad.Marad akkor is mikor már már nehéz s olykor szinte lehetetlen rajta a járás.Mert sokan úgy gondolják hogy csak az az egy út létezik. Lehet próbáltak más utat keresni,hajdani felfedezők,kalandorok,bölcsek,akik láttak sokmindent,s nem beszűkült a látásuk.s talán látták a lényeget,több szögből látták a világot.Lehet találtak is új utat.Vagy újat vagy régit amit benőtt már a moha,s valami okból már nem jártak rajta csak páran.De ki tudja miért,akarva,akaratlanul,nem jutott sokak tudtára.Talán fel sem merült hogy létezhet más út is,amíg valaki át nem tette az útjelző táblákat,melyek nem a sivatag felé mutattak.Bár az út göröngyös volt,buktatókkal teli,mégis voltak akik igyekeztek butaságból vagy más okból fenntartani.S mindent megtettek azért hogy mások ne mozduljanak ki.S fennen hangoztatták hogy nincs más alternatíva.Csak az az egy út létezik.Sokszor csak körül kell nézni.Körülnézni és meglátni a lényeget.Mert a lényeg nagyon is látható, ha nem felületesen szemléljük a dolgokat.S azt is meglátni hogy milyen is az az út valójában,s miért is olyan amilyen.

 

 
 
 
 
Mi is az a papírbrikett?
 
"Röviden megfogalmazva összepréselt papírforgács. A fához nagyon hasonlóan ég el, és hamutartalma is igen alacsony, alig 2-3%. Bármiféle újságból, papírból előállítható, fűtőértéke pedig alig kevesebb néhány fáénál (kb.13-15000kcal/kg)."
 
Ingyenes újságból ingyen fűtés
 
 
http://www.pozitivnap.hu/eletmod/ingyenes-ujsagbol-ingyen-futes
 
Egy Szál gyufa. 
 
"Mióta az emberiség "megszerezte" a tűzgyújtás képességét a természettől, azóta folyamatosan fejleszti ennek a technikai hátterét, hogy bármilyen helyzetben képes legyen eme létszükséglethez nélkülözhetetlen képesség alkalmazására. Évezredeken keresztül a kova és acél jelentette a tűzgyújtás legbiztosabb formáját. A biztonsági gyufa és egyéb modern kori tűzszerszámok elterjedésével háttérbe szorult az ősi módszerek alkalmazása"
 
 
A gyufa (régiesen gyújtó) egyik végén gyúlékony anyaggal bevont, dörzsölésre könnyen gyulladó, tűzgyújtásra vagy hőadásra használt éghető (fa)pálcika.
 
 
Egy forradalom soha sem a felszínen kezdődik.Soha sem onnan indul ki.A kezdete mindig belül legbelül van.Mikor Irinyi József bemutatta a gyufát, 1836-ban melyel egy mozdulattal könnyen és gyorsan tudott tüzet gyújtani,nagy meglepetést keltett.Előrelépés  volt az addigi nehézkesebb tűzgyújtási technikákhoz képest..Egy szál gyufa lángragyúlt.S megtörte azt ami annak előtte volt.A tűz nem szűnt meg.Csak az eljárás lett könnyebb és más.S ha nincsen kéznél,lehet ugyanúgy is tüzet gyújtani mint annak előtte.A forradalom mindig belül kezdődik,kimozdít. Fordulat mely aztán így vagy úgy tovaterjed.Egy tavon a hullámzás nem marad el.Nem marad el akkor sem ha fúj a szél,és akkor sem ha egy kavics esik a vízbe.Ha elég erős,s nagy hatása van,eljut a tó legtávolabbi szegletébe is,s aztán sem szűnik meg.S nem lesz olyan mint annak előtte volt.Még ha aztán minden visszatér a látszólag a régi kerékvágásba,akkor sem. Csak pár gyufa volt mikor Irinyi kezében a gyufaszál lángra lobbant.Mikor elégett az első szál,aztán is ugyanúgy gyújtottak tüzet.Ugyan úgy mint annak előtte,De akkor valami útnak indult.S a gyufa egy idő után átvette a régi tűzgyújtási technika helyét.Nem lett olyan mint annak előtte volt.Akit madzagon rángatnak az nem független,függ azoktól akik rángatják őt.Megkötik minha önállóságra nem is lenne képes.Kitudja miért és mikor kötöttek rá kötelet.Aki függetlenebb az szabadabb,s jobban a maga ura.S talán jobban előbbre is jut.Igaz ez egyénileg,és igaz ez közösségileg is.S nem fogja várni az ételt például a futószalagon ki  tudja mikor érkezik az meg,akkor mikor az ott van mellette elérhető távolságra.Ami távol van bizonytalan.Bizonytalan mint a márciusi időjárás.Mikor tavasszal visszafordul még a tél,s úgy dönt hogy egy ideig még marad.Az ember úgy kicsit meglepődik.Mit keres itt?Aztán kicsit visszatekint,mert hát az ember hátra is néz amikor úgy bizonytalan,s többet akar tudni.Akkor látja hogy az idő is és más is sokszor ismétli önmagát.Biztos az ami itt van s körülvesz minket.Mikor dróton mozgatnak valakit mint a bábut,s rájön hogy nem jó az ahová mozgatják,nem vezet jó irányba,először nehezen megy,Megpróbál másmerre menni,hátha jobb belátásra bírja azt,azokat aki mozgatja,mert hát kicsit úgy meglustult,meglustult,mert nem kellett gyakorlatilag semmi erőt kifejteni,s gondolkozni sem nagyon hogy merre menjen.aztán maga oldja el a kötelet.Egy szál gyufa forradalmian új találmány volt a maga idejében.időt energiát és helyet takarított meg.Aki látta ahhoz elért.S egy idő után ott volt a zsebében.Gyorsan és könnyen tudott tüzet gyűjtani.S nem kellett minden hozzávalót külön beszerezni.A megkötöttség kilátástalan helyzetbe sodorja az embert.és kiszolgáltatott.nem tud az egyről a kettőre jutni.Nem tud addig amíg nem születik meg benne a forradalom.Mert az mindig belűről születik. Belűről születik.S ki nem táplálja úgy jár amit az egyszeri ember aki hitt azok szavának akik szerint mindig mindenbe bele kell nyugodni.
 
 
 
Gördülő kőre nem nő moha.

 

Vannak időszakok amikor az ember megáll kicsit.Nem megtorpan, megáll.S talán igyekszik egy kicsit jobban befelé és egy kicsit jobban kifelé figyelni.Mondjuk nem csak akkor fontos ez.Fontos ez máskor is.De talán az ember olyankor kicsit jobban ráveszi magát hogy lépjen.Egy rövid dokumentum filmsorozat ezzel a mondattal indul."Történetünk tízezerszeres nagyításnál kezdődik." Ki kell találni milyen tárgyról van szó.Ahogyan csökken a nagyítás mértéke,annál jobban lehet látni mi is az a tárgy.Annál jobban élesebb a kép.Valahogyan a mi történetünk éppen fordított.Talán itt kell végződnie.Hogy valóban elérjünk önmagunkhoz.S talán bennünk is,.és körülöttünk is változzanak a dolgok.Vannak kövek melyeket görget a folyó.Haladnak előre,és vannak amelyeket belepi a moha.Belepi mert nem mozdulnak.S még az sem látszik hogy kő lenne.Gördülő köre nem nő moha tartja a mondás.A kő magától nem jut előre,nem gördül.A folyó,a víz viszi előre.Az ember viszont léphet.Léphet ha szembenéz önmagával,szembe néz a világgal,megáll,és látja mi az amin kellene változtatni.

 

 
 
 
Egy pohár víz. 
 
Félsivatagos területen egy pohár víz többet ér annak aki gyűjtötte.Lehet másnak is,de neki mindenféleképpen többet ér.Hajnalok hajnalán felkelt hogy a reggeli harmatcseppeket összeszedje,annyit amennyit tud.Cseppről cseppre.Sok sok növényt végigjárt,mire megtelt egy pohár.Napról napra gyűjtötte a vizet.Gyűjtötte cseppről cseppre.Nem tehetett mást mikor nem esett az eső.Ha életben akart maradni,és ott kellett legyen ha csak egy időre is,muszáj volt víz utánn nézzen nap mint nap.Nagyobb érték volt számára egy pohár víz és akkor is az maradt amikor elhagyta azt a földet a kutató s visszatért otthonába.Nagy becsben tartotta.Nagyobb becsben mint az aki ki sem mozdult onnét,és nem fáradságos munkával gyűjtötte,hanem egyetlen mozdulattal a csapról  teleengedte a poharat.Rendelkezésére állt,és könnyen is hozzájutott.Nem becsülte annyira.Aki valakit vagy valamit megbecsül,az tudja hogy mennyit is ér valójában.Igen gyakran természetesnek vesszük azt ami van,s nem becsüljük sokra.S akkor látjuk az igazi értékét valaminek,amikor nincs és hiányzik.Egy pohár víz nem nagy érték annak akinek nagyobb mennyiségben.nagyobb fáradtság nélkül rendelkezésére áll Ha megszomjazik iszik,és észre sem vesszi.Csak akkor tudja meg mennyit is ér valójában,amikor már csakcsöpög a csap.
 

 

A karácsonyi lemez
 
A régi szekrényfiók mélye sok titkot rejtegetett.Évek óta volt a fal felé fordítva abban a szobába ahol úgy sokminden be volt zsúfolva.
Amolyan raktárfélének használták.A fiókos szekrény ugyanott állt évek,talán évtizedek óta.Ugyan ott,ugyanazon a helyen,csak éppen  a fal felé fordítva nem volt.Talán észre sem vették hogy ott van az idő múlásával.Annyi mindent behordtak oda,s annyi mindent rápakoltak.Egyszer aztán a szobát jobb sorsra szánták.Kihordtak és kipakoltak  belőle mindent.Magát a szekrényt is.A fiókok nehezen mozdultak meg.De azért csak sikerült kihúzni őket,és átnézni tartalmukat.Mindegyik fiók régi ruhadarabokkal és iratokkal volt teli.De azért előkerült más is.Az egyik fiók alján egy igen régi gramofonlemez lapult.Rajta igen régi felirat.Amely jól olvasható.Tisztán kivehető volt rajta a karácsonyi dalok címe.Még aznap lejátszották egy újabb lemezjátszón,és felcsendültek a régi dallamok.Vannak dalok amelyeket sokszor sokféleképpen dolgoznak fel.Gyakran már alig hasonlítanak az eredetire.S vannak melyek maradnak.Maradnak az idő múlásával is.Megvan az oka amiért nem nyúlnak hozzájuk,s nem esnek át a változás viharán.S ugyan azok.Ugyanazok még a jelenben is.Még mindig aktuálisak,nagyon sokat hordoznak,és nagy jelentőséggel bírnak.Ma is üzennek számunkra.A régi gramofonlemezt nem vették elő,csak valószínű karácsonykor.De akkor mindig meghallgatták.Feltették a lejátszóra,és szólt,a dallam terjedt és tovaszállt.Meghallották a nappaliban,és a konyhában.Meghallották a hálószobában.Ha nyitva volt az ablak,az utcán a járókelők.A dallam csak terjedt.Terjedt addig amíg szólt.De aztán sem maradt abba.Szólt a fejekben.Dúdolták,fügyülték és énekelték.S volt mikor továbbadatott.Sok sok szünet,kényszerpihenő után a lemez ismét forgott.A tű belekapott az első barázdába,és a dal ismét szólt.Nem állta útját zárt belterjesség.Áthatolt még az ajtó kulcslyukán is.Ha egyszer felcsendül az ének,annak terjednie kell.A karácsonyi lemez most is ott van az új nappali vitrines polcán.Lehet előveszik máskor is,de karácsonykor mindenféleképpen.És felcsendül a régi dallam.
 

vasárnap 20:15

A vizsga.

színes, magyar thriller, 90 perc, 2010 A vizsga.
színes, magyar thriller, 90 perc, 2010
 
"1957. december 24. A zűrzavaros októberi események után 
az Államvédelmi Osztálynak meg kell győződnie arról,
 hogy ügynökei közül kiben bízhat meg a jövőben,
 ezért egytől-egyig próbára teszi azok lojalitását a rendszerhez.
 A szép karrier előtt álló tartótisztnek, Jung Andrásnak
 (Nagy Zsolt) éppen a szenteste hozza el ezt a bizonyos vizsgát:
 nem is sejti, hogy a szemközti ház egyik ablakából
 többek között atyai tanítómestere, Markó Pál (Kulka János) figyeli,
 és értékeli minden tettét, minden mondatát. 
Ha András ezt tudná, valószínűleg nem éppen 
ezen a napon találkozna konspirált lakásán az
 eddig szigorúan titkolt szerelmével,
 Évával (Hámori Gabriella), és körültekintőbben őrizné
 a rábízott ügynöklistát is. A névsornak azonban lába kél,
 András megtudja, hogy Éva egyáltalán nem az, akinek hitte,
 és lassan az is kiderül, hogy senki sem bízhat a másikban."
 
Előzetes:
 
Teljes film.
 
Kaland

színes, magyar romantikus dráma, 84 perc, 2011
"Dr. Kádár Péter professzor minden tekintetben sikeres. Karrierje szárnyal, fiatal felesége, Anna pedig irigylésre méltóan gyönyörű. Tökéletes élete épp azon a napon hullik darabjaira, amikor kinevezik a legnevesebb klinika vezetőjévé. A professzor nem is sejti, hogy amíg őt ünneplik, addig hűségesnek hitt kollégája, fogadott fia Zoltán doktor, szökésre készül Annával. Az ígéretes kaland azonban váratlan fordulatot vesz. A professzor súlyos alkut köt Zoltánnal, amely mind a három ember életét végérvényesen megváltoztatja."

 
 
Napkollektor sörösdobozokból.
 
"Manapság egyre többen érzik szükségét annak,
 hogy különböző spórolási tippeket, praktikákat,
 eszközöket vessenek be költségeik csökkentése érdekében.
 Egy kis utánajárással számtalan hasznos
 lehetőséget találhatunk arra, 
hogyan minimalizáljuk kiadásainkat.
 Következő cikkünkben felvázolunk egy alternatívát,
 mely segíthet fűtésszámlánk csökkentésében."
 

 

CREDO együttes: Fohász a hazáért

http://www.youtube.com/watch?v=dntDZ9Hw2ww

Tátrai legendák nyomában - Bácskai Gusztáv kisfilmje

http://www.youtube.com/watch?v=nK6y4x5vMf8&feature=plcp

Historica:Kis magyar historica.

http://www.youtube.com/watch?v=YF3zBsYsDWg&feature=player_embedded#!

 

Tűzijáték Budapest, 2012.augusztus 20.

http://www.utolag.com/Tuzijatek0820.htm

 

2013. szeptember 1-jén indul
 a választási feliratkozás

Jövőrablás..
 
Mikor elérkezett az idő hogy útnak induljanak,
mindhárman kérhettek valamit útravalóul.Valami egyedit,valami mást az
 mellé ami mindegyikőjüknek amúgy is járt.
Mindhárman mást és mást kértek.
Az egyik vizet kért hogy víz az mindig legyen neki kéznél.
A másik világost kért,hogy
legyen a kezében valami mi megtöri a sötétséget.
A harmadik nem kért egyebet csak időt.Hogy legyen mindig elegendő ideje.
Ne foggyon ki belőle.Ennyit kért csak.Se többet,se kevesebbet.Csak időt.
Még csodálkoztak is a többiek hogy mit is kezd majd az idővel.Azzal ami olyan kézzelfoghatatlan valami.
Útja során valahogyan mégis jobban boldugult.Mert volt ideje.Nem állt időtlenül a nagyvilágban.Fontos volt neki minden pillanat,
Még ha akadályba is ütközött idővel előbb-utóbb tovább tudott haladni.Nem akadt meg.Idővel nagy valószínűséggel meg lett minden.
Nem élt bamba szamár módjára a világban.Meghalotta azt mi adatott abban a pillanatban, 
és igyekezett jól használni mi adva volt.Egy régi játékban vakondokat kellett visszatuszkolni a föld alá.Mindig egy-egy felemelkedett a felszínre.
S magasabban volt mint a talajszint,rá kellett csapni hogy visszabújjon.Egy-kettővel még az ember felvette a versenyt,
de többet nagyon nehezen tudott visszatuszkolni.Egy-kettőt még le lehet nyomni úgy hogy ne maradjon fent egy sem.
De többet nehezen.Mindig akadt mi fentmaradt.A játék lényege az volt hogy egy vakond sem juthatott fel a szint fölé.
Ha felkerült,követte a többi,mert fel akart jutni.Két út vezetett egy irányba.Az egyik lent,a másik fent.Az egyik sötét volt,és piszkos,szinte alig jutott le a fény,
gyakran botorkálva,tapogatózva lehetett csak előre jutni.A másik világos volt,és tiszta.Egyik útnak sem lehetett látni a végét.
De valahogyan lehetett tudni mégiscsak hogy a fenti az előre visz.Voltak akik fel akartak kerülni a lenti útról.S voltak akik nem.Ki tudja miért.Talán mert nem láttak semmit a fenti útból.
Talán nem is tudták hogy létezik.Annyi biztos hogy aki látta,fel akart kerülni.Hogy feljussanak a fenti útra csak egy valamin múlott.Hogy aki fent halad nyújtsa a kezét,s felhúzza ki lent van.
Sokan megtették,sokan nem.Tőlük függött.Szabad akaratuk volt.Sokan szivesen megtették,sokan nem.Gondolkodás mód kérdése.Jobb azoknak lent.Esetleg dobunk le nekik valamit néha-néha.
Még az kéne hogy ide felkerüljenek.Időnként egy-egy fa az útba dől.Gyökerestől kitépi a szél.Itt sem síma ám a járás.AKkor lesznek akik lerántják a mélybe?
Ha többen vannak lent,nagyobb az esélye hogy gyorsan lerátsa valaki ha leszólunk nekik.S dobunk oda valamit neki.
Ha kevesebben vannak várni kell,s nem tudunk tovább haladni amíg a fa ott van.Mások szerint jobb ha többenn vannak fent,
és nyújtják a kezüket  mert többen gyorsan ledobják a fát a mélybe.Két rendszer,kétféle gondolkodás.
Vajon akik egy úton járnak,s így vagy amúgy gondolkodnak,idővel hová jutnak? És lesz e aki segít?
 
 
 
 
Orbán Viktor viszontválasza a frakcióvezetők fölvetéseire.
 2012. szeptember 10.

http://www.youtube.com/watch?v=vrAt0HS7sJw

Az IMF igazi arca

http://www.youtube.com/watch?v=BG7lPKUgEFQ

Bir Zamanlar Osmanlı kiyan

( Egy történelmi sorozat az Oszmán Birodalomról amit az állami török televízió egyes műsora sugároz.Aki bele szeretne nézni hogy milyen is volt az a birodalom,kap képet róla.)

III. Ahmed uralkodásának egy fővárosi felkelés vetett

 véget, melynek előzménye a sok elszenvedett vereség volt,
 de hozzájárult az állandó infláció és
 a kézműipar súlyos adóztatása is és az általános elégedetlenséghez. 
Az 1730-as felkelés vezetője Patrona Halil volt, 
aki a szultán lemondatásával rövid időre magához vette a hatalmat, 
de aztán hamar sikerült visszaállítani a régi rendszert,
 és I. Mahmud lépett a trónra.

http://www.youtube.com/watch?v=l1lePXt_hls

Első rész.( angol felirattal) 

http://www.viki.com/channels/5644-burasi-osmanli-1711-sir-kanunu/videos/64268/3

 

Regionális nyelv lett a magyar Beregszászon

"Hivatalosan is használható regionális nyelv lett a magyar Beregszászon, miután a városi tanács (közgyűlés) képviselőinek többsége pénteken megszavazta a nemrég elfogadott kisebbségbarát ukrán nyelvtörvény helyi szintű alkalmazására vonatkozó határozatot. "

http://www.karpatalja.ma/karpatalja/kozelet/12964-regionalis-nyelv-lett-a-magyar-beregszaszon?utm_source=twitterfeed&utm_medium=facebook

"Egy pozsonyi bevásárlóközpontban kapta lencsevégre, majd osztotta meg a legnépszerűbb közösségi portálon a fotót egy szemfüles vásárló. Több, mint baki?"

http://infogyor.hu/hir_olvas/permalink:a-szlovakiai-magyarok-hasukat-fogva-nevetnek-2012-08-21-160659/

 

Megjelent a Wekerle-terv, amely a magyar gazdaság Kárpát-medencebeli növekedését segítené állami eszközökkel, egyfajta Kárpát-medencei uniót alkotva.

http://www.hir24.hu/gazdasag/2012/08/27/matolcsy-visszahozna-nagy-magyarorszagot-a-gazdasagba/

 

Örményország megszakítja kapcsolatait

 Magyarországgal az azeri baltás gyilkos ügye miatt.
 
 

"A kormány tervei szerint személyi igazolvány és BKV-bérlet is lesz egyszerre a nemzeti kártyának nevezett plasztiklap, amelynek bevezetését 2014-re tervezik."

 

http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/nemzeti-kartyaval-metrozhatunk-2104433

 

.A fokgazdálkodás, mint a hagyományos ártéri gazdálkodás kulcseleme

http://www.terra.hu/cian/fok.html

 

 

 
 
 
 
 
"Mert lehet egy nemzetet szegénnyé, koldussá teni, de ha a
nemzetben lakozó szellemi és erkölcsi erőket megtartani és
gyarapítani képesek vagyunk, akkor a nemzet nincs elveszve, és
mindent vissza lehet szerezni.
( Kleberberg Kuno.)
 

A lakhelyed 150 éve.

A Google Maps és egy 150 éves katonai térkép segítségével megtudhatjátok, hogy nézett ki másfél évszázaddal ezelőtt a lakóhelyetek. Kiderül, hogy házak voltak-e a környéken vagy csak erdő és mező, esetleg az utcakép volt másmilyen.

http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/a-lakhelyed-150-eve/

 

http://archivportal.arcanum.hu/maps/html/katfelm2b_google.html

Felvidék Himnusza - Ágh Attila & L.Sky Olivér
 
 
Nándorfehérvár Ostroma -
Magyar Regék Mondák - hangoskönyv 
 
 
 
 
"...hogy egy bizonytalan álorcát

a késő világ ne csudáljon..." 
( Ferenczy István 1819 ) 
Magyar Történelmi Arcképcsarnok.( Duna Televízió ) 
Hunyadi János 
( 1407?-1456 ) 

http://www.youtube.com/watch?v=oZ1DPf3edQU&feature=related

 
 
Fűben-fában orvosság. 
 
 

A nap képe: Huszt vára.

http://www.karpatalja.ma/karpatalja/kultura/11162-a-nap-kepe-huszt-vara?utm_source=twitterfeed&utm_medium=facebook

 
"Az ember nem a jelen pillantat, nem a pillantati szükség rabja; értelmi eszméletekre lévén alkotva, nem veszti el a múltat szem elől; s ezáltal mind a jelennek több díszt szerezhet, mind a jövőre kiszámított hatással tud munkálni."( Kölcsey Ferenc )
 
 
 
Moszkvába fut pénzért a kommunista EU-elnök.
Botorkálás helyett.

 

 

Hogy az ember ne csak botorkáljon.

Winston Churchill

http://tdyweb.wbteam.com/WinstonChurcill.htm

Történelmi arcképcsarnok - Solyok Dezső 

http://tdyweb.wbteam.com/SulyokDezso.htm

Történelmi arcképcsarnok - Antall József  1. 

http://www.utolag.com/Antall_1.htm

 

Történelmi arcképcsarnok - Aczél György

 

http://www.utolag.com/AczelGyorgy.htm

 

 

 

Magyarország története 4. rész - Szent István királysága

http://www.utolag.com/MO_tortenete_4.htm

 

 

 Magyar történelmi arcképcsarnok - Nagy Imre

http://www.utolag.com/NagyImre.htm

A "Civil akadémia" jan. 23-i adása. 

A környezetvédelem összetettsége.

 

A környezetvédelem összetettsége. Elóadó.: dr

Illés Zoltán  államtitkár,Vidékfejlesztési Minisztérium.

 

 

http://www.utolag.com/CivilAkademia0123.htm

Magyarország története 3. rész - Az államalapítás 

http://www.utolag.com/MO_tortenete_3.htm

A "Himnusz költője: Kölcsey Ferenc

http://www.utolag.com/AHimnuszKoltoje.htm

Történelmi arcképcsarnok - Kéthly Anna

http://www.utolag.com/KethlyAnna.htm

Történelmi arcképcsarnok - Gerő Ernő  

http://www.utolag.com/GeroErno.htm

Szigorúan titkos 2. rész - Anti bácsi jelentései 

http://www.utolag.com/SzigoruanTitkos_2.htm

 Magyarország története 2. rész - Honfoglalás 

http://www.utolag.com/MO_tortenete_2.htm

Ami a Biszku filmből kimaradt.

1956ról,és az azt követő megtorlásokról.

http://tdyweb2.wbteam.com/Ami_Biszku_filmbol_kimaradt.htm

A legvidámabb barakk

 

A rendszerváltozás idején a Kádár-korszak vezető politikusait ültette kamera elé Vitézy László filmrendező. A mindmáig egyedülálló filmsorozatban többek között Biszku Béla, Kállai Gyula, Gáspár Sándor, Papp János, Czinege Lajos, Puja Frigyes beszélnek egykori tetteikről olyan időszakokat felidézve, mint a Rajk-per, az 1956-os forradalom és az azt követő megtorlás, a csehszlovákiai bevonulás, az 1968-as gazdasági reform vagy az 1989-es változást megelőző évek. 

 

Vetítik:

M2:   Csütörtök (Január 20.) 21:25  

               Csütörtök (Január 27.) 21:25 

 

 

Online nézhető az MTV videótárából. 

http://videotar.mtv.hu/Videok/2010/09/

11/17/Biszku_es_a_tobbiek__A_legvidamabb_barakk.aspx

 Megesszük a világot

(We Feed the  World)
Magyar szinkronos előzetes.
 
 
 Megesszük a világot
 
(We Feed the  World)
Teljes film.Magyar szinkronos.
Online nézhető.
 
 
 
 
 
 
 
 
Hasznos tudomány a mindennapokban.

 

 

Ha sötét van a szobában,és világost szeretnénk,világos kell csinálni.Így van ez a mindennapokban is.Jobban boldogulunk ha világos van.Ha csak egy kicsit is értünk a dolgokhoz.Hogy értsünk kicsit is,tájékozottak legyünk,azért nekünk kell tenni.Nekünk kell utánnajárni.Úgy mint amikor világost csinálunk egy szobában,szintén a tájékozódás végett.Igyekszem hogy ez a rovat erről szóljon.Hogy minnél kevesebb sötét szoba legyen.Minnél kevésbé legyünk kiszolgáltatva.Jobban tudjunk boldogulni. 

 

 

Külön-külön is érnek valamit,de együtt többet érnek.

Minden száraz ág fontos és nem nélkülözhetetlen.

Csak látni kell mire jó.Ha mást nem gyújtósnak megteszi.

 

 Faszénkészítés házilag. 

 

Aki fával tüzel igen könnyen készíthet faszenet.Amikor van már parázs a kályhában,kazánban,óvatosan egy fém vödörbe ki kell szedni fémlapáttal.Úgy hogy ne potyogjon szanaszét.Aztán vigyük ki szintén óvatosan.Majd öntsük le jócskán vízzel l,és hagyjuk kihülni.Nem baj ha egy napot áll.Ha kihült ötsük bele valamibe.Megfelelő védőkesztyűről azért gondoskodjunk.Legjobb ha keményfából készítjük.

 

 

 Stirling motor. 


„A Stirling-motor vagy más néven hőlégmotor, külső hőbevezetésű hőerőgép, általában dugattyús-forgattyús mechanizmussal készül. A belsőégésű motorokkal szemben a Stirling-motor hőforrása nem a hengerben elégő fűtőanyag, mint az Otto- és Diesel-motoroknál vagy a gázturbinában, hanem a motoron kívül van. A hőátadási folyamat lehetővé teszi, hogy az összes hőerőgép közül a legjobb hatásfokot nyújtsa: hatásfoka megközelítheti annak az ideális Carnot-körfolyamatnak a hatásfokát, mely az alkalmazott szerkezeti anyagoknál gyakorlatilag elérhető. (A termikus hatásfokot a hőmérséklet határolja le).

A motort Robert Stirling lelkész találta fel 1816-ban, aki az első gépeken lényeges újításokat dolgozott ki, az első szabadalmat adta be és később segített mérnök fivérének, James Stirlingnek a további fejlesztésben.“ 


http://hu.wikipedia.org/wiki/Stirling-motor

Demonstration of wood burning Stirling engine

http://www.youtube.com/watch?v=2LOcyjZthsg

 

"...Sokan félnek a nyomtató töltéstől, de...

"De a poharakat se dobjuk el azért, mert kiürült a tartalma ugye?!"

"Egy poharat kb 2-300 szor használunk,

míg egy patront 5-6 szor

egy tonert  pedig 3-4 szer újratölthetjük"

Tintasugaras nyomtató esetén, ha mi otthon, házilag töltjük meg akkor egy patron töltése Kb. a legkisebb cimletű papirpénzünkért történik meg, ami elgondolkodtató, :)Minden fajta nyomtatóhoz létezik hozzá való utántöltő készlet.Színes patronhoz,és feketéhez is.Akit érdekel nézzen utána. Utántöltő szett néven van kereskedelmi forgalomban.Ha régebben nyomtattunk a nyomtatóval,előfordul hogy a patron fúvókája,fúvókái kicsit beszáradnak.Ha megtöltöttük és nem nyomtat jól,tisztán,szedjük ki a patront,Semmi esetre se kapargassuk,dörzsöljük a fúvókát.Egy tiszta papírzsebkendőt vizezzünk meg kicsit.Tegyük mikrohullámú sütőbe való kistányérra,aztán be a mikróba.Legmagasabb fokozaton hagyjuk 1percig.Aztán ha kivettük,nyomkodjuk rá óvatosan a patron fúvókáit.Majd egy száraz papírzsebkendőn egyszer nyomjuk rá ismét.Ha szép egyenletesen tiszta függöleges csíkokat hagy a színeknek megfelelően akkor tegyük vissza a patront. 

Egy bemutató videó. Fekete patron utántöltés.Fapados. Spanyol nyelvű 

http://www.youtube.com/watch?v=Jz9u-6IBmCM&feature=related

 

Szintén egy bemutató videó.Színes patron töltése.Fapados spanyol nyelvű.

http://www.youtube.com/watch?v=5XUuC-P_6y0&feature=related

Ez meg egy szinvonalasabb,angol nyelvű bár ugyan az a módja.

http://www.youtube.com/watch?v=YRlzBsFhPDA&feature=related

 

 A Magyar Katolikus Rádió új vételi adatai  műholdról január 16-tól

 

Nyertes pályázatok, új helyi rádiók 2011.01

A Médiatanács 2011. január végi döntése értelmében az alábbi nyertes műsorszolgáltatási jogosultságok kerültek kihirdetésre:

http://www.fmdx.hu/news.htm

Eurobird 9A  9° Kelet

Az M2 hangsávján. 

11958 Vertikális  DVB-S/MPEG-2 27500 3/4

 

Január16-tól megszűnik a Magyar Katolikus Rádió sugárzása a középhullámú frekvencián.

Ezetúl interneten,műholdról,és a foldfelszíni digitális rádióhálózaton ( DAB) érhető  el.A DABrádión csak Budapesten és környékén fogható.Az utóbbihoz speciális vevőkészülék szükséges,ami most még elég drágán kapható.Bár ilyen rádióvevő készülék hordozható változatban is kapható.E három variáció közül most a műholdas  a legolcsóbb.Tízezer forint körül lehet már kapni mpeg2-es rendszerű digitális műholdvevőt a nagyáruházakban.Vagy interneten is rendelhető.A műsorrögzítéses változat,az kicsivel drágább.Akinek hiányozni fog ,és nincs internetkapcsolata,és be tudja szerezni a műholdvevőt,püspökszilágyiaknak ingyen felszerelem. A műholdvevő mind televízió és mind rádióadások vételére alkalmas.Az mpeg4es rendszert nem tudja kezelni,az amelyik tudja az többe kerül.Valószínű  az Eurobird 9A műholdról lehet majd fogni.Innen sugározzák az M2-t is.Annak a hangsávján fogható majd a Katolikus Rádió is úgytudom.Sugározzák még az Amos műholdról a rádiót,de arról a műholdról a sugárzás megszűnik.Mellékelem a műhold csatornakiosztását,amin jól látható mi fogható erről a műholdról mind mpeg2,DVB-S2/8PSK és mpeg4 rendszerben. Az mpeg2es vevő csak az mpeg2es rendszert képes kezelni.Az mpeg4es meg mind a hármat. Bővebbet csak január16 után tudunk meg.

http://www.flysat.com/ebird9a.php

 

 

 Jelenlegi kiépített DAB adóhálózat,

és a sugárzott  rádióműsorok listája. 


http://www.frekvencia.hu/t-dab-hng-2008.htm

Tervezett DAB adóhálózat bővítése 2013ig.

http://www.frekvencia.hu/t-dab-hng01.htm

 

Hogyan működik?


"Napjainkban megszokott dolog, hogy az élet minden területén gépek, berendezések vesznek körül minket. Mobiltelefon, hűtőgép, fénymásoló, számítógép, mikrohullámú sütő… Eszközök, amelyeket bár naponta használunk, a működésükről vajmi kevés fogalmunk van. Műsorunkban egy-egy ilyen eszköz történetét, működését mutatjuk be."

Online nézhető.

http://www.dunatv.hu/musor/musorok/hogyan_mukodik.html


 

Tudomány a vadonban


"A "Tudomány a vadonban" című sorozat műsorvezetője Kate, aki minden alkalommal próbára teszi a mindenre elszánt tudósokból álló csapat szakértelmét. A csapat munkájában egy vegyész, egy botanikus, egy fizikus és egy geológus vesz részt. A feladatukat a vadonban, modern technológia bevetése nélkül kell megoldaniuk. Így például láthatjuk, hogy hogyan küzdenek egyszerű eszközökkel a szúnyogok és a vihar ellen, hogyan kommunikálnak egymással, és hogyan készítenek vészhelyzet esetére mentőfelszerelést.


Sajnos csak angol nyelvű részre találtam ,de akit érdekel,kerressen rá a keresőben.

Magyar szinkronnal minden nap a Da Vinci Learning-on.12:30kor és 20:30kor.

 

http://www.youtube.com/watch?v=ofMHQ8sI47I&feature=related

 


 

 
Dalban mondom el.

 

Olyan a versnek a zene mint hajónak a vitorla.,melybe a szél belekapván,azt tovarepíti,és messzire eljut.Összeszőve kicsit több.Külön külön is érnek valamit,de együtt többet érnek,és jobban eljutnak hozzánk.Aki írta a verset,sokmindent szőtt bele.Beletett mindent mint a piknikező a piknikosárba,attól függően hogy miről írt.Nem magának írta,Azér  írta,hogy elérjen eljusson mindenkihez.

A zene hozzá igazodik.Aki írta,akik,írták hozzá igazodtak

A zene és a vers egymásra találnak,keresik egymást.S ki kutatja keresi a tartalmat,mondanivalót,vagy csak egyszerűen hallgatja,hasonlít ahhoz aki felnyitja a kosarat,és igyekszik feltárni a piknikkosár titkait.

 

 

 

 

 

Lord - Engem ne várjatok!

 

 

Ha egyszer elmegyek, majd mi marad utánam?
kopott cipók, ruhák az ágyon,
Ha egyszer elmegyek, majd megkérditek, mért mentél el?

Sietve indulok, de itt hagyom az álmom,
hitem, dalom, és minden vágyam,
Lehet hogy érzem majd a hiányotok, de vissza ne várjatok!

Ölel a végtelen, így szabad leszek végleg,
Mint a hegyek, a tenger, a lélek,
Gondolni titokban majd rátok fogok, de vissza ne várjatok!

Ne szólj hozzám, semmit se felelek, többé nem maradok,

Ne faggass engem, a múlt nem érdekel, engem ne várjatok!

 

http://www.youtube.com/watch?v=a477wRjisOU&feature=related

 


 
Püspökszilágy.

 

 

 Püspökszilágy nem "hivatalos" szemmel.

 

Pest megye.

" A hazai portál."

 

http://www.pestmegye.hu/

 

 Püspökszilágy" fentről." 

"Végig e holt vidéken,süvölt a jeges éden.

Árnyékában az időnek,meddig nő ami nőhet?..."

A szabadság az,ha szabadságunkban áll kimondani,hogy kettő meg kettő négy.Ha ezt megtehetjük minden egyéb magától következik." Georg orwell

Sajnos nálunk felhős volt az ég,és nem volt látható,de ezt láttuk volna mi is.

Püspökszilágyi képeslap az 1930-as

évekből. 

 

Tunyogi Péter - Halhatatlan a lélek

(Petőfi Sándor)

 

http://www.youtube.com/watch?v=uSLfCWL1mTM&feature=mfu_in_order&list=UL

 

 

Selmeczi György Milleniumi óda

( 2000).III.tétel. ( Püspökszilágy )

 

 http://www.youtube.com/watch?v=XwQcw1DLvo0&feature=mfu_in_order&list=UL

A huszonegyedik századi forradalmár.

A huszonegyedik századi forradalmár igyekszik tenni.Tenni azért demokrata módjára,hogy forradalom legyen az élet sok területén.Olyan forradalom ez mely mögött az áll hogy holnap jobb legyen mint ma.Lelki értelemben is.Tiszta,átláthatóbb,és nemesebb világot szeretnének.Feljebb lépjünk egy lépcsőt mindig feljebb.Ahogy a világ is halad előre mert az halad,halad a célja felé.Minden cél felé törekszik ami halad.Nem vér,nem erőszak.A lélek forradalma ez.Akit zavar hogy gumicsizmában kell az úton pampucolnia hóolvadás után,és az csak belül van,soha ki nem mondja,csak tudja hogy ez így nem jó.Zavarja őt,és zavarhat mást is.Lehetne járda,de nem tesz érte.Még csak nem is hangoztatja véleményét,s azok akik járdát akarnának nem találkoznak e téren,függetlenül attól hogy milyen eszmeiség az övéké,ők még nem léptek egy lépcsőt felfelé.Hisznek azoknak akik azt mondják jó ez így ahogy van.Te ne akarj többet,jobbat.Minőségibb életet.Elégedj meg azzal ami van.Ne panaszkodj.Ne mondjad el véleményed,mert abból csak nézeteltérés van,és különben is jobb a békesség. De kell a nézeteltérés.A vélemények ütköztetése.De azt normálisan kell kezelni.Aki tudja ezt,és mer tenni,feljebb lépni,az feljebb lépett egy lépcsőfokkal.Az forradalmár a szó nemes értelmében.Változást akar.S akik így gondolkodnak össze tudnak fogni,ha esetleg járdát szeretnének.És tesznek is érte.

 

A rontó emberről.

 

Látszólag nincsen semmi de semmi különös benne.Látszólag olyan mint minden normális ember.Emberséges és kedves.De ő maga nagy diszharmonia.Kedvessége és embersége csak eszköz.Álca és csapda arra hogy a másikat csak kihasználja.Megismered könnyen ha felmész a hegyre,és nem a ködös völgyben tanyázol.A hegytetőről jó és tiszta a kilátás.Onnan sokmindent látni.Látod mit tesz a rontó ember.Látod hogyan használ ki mást.Látod hol is tanyázik.Mert neki nincs otthona.Nincsen lakása.Csak tanyája.Minden pillanatban ugrik,ha zsákmányt szimatol.Nagyon,de nagyon jó a szaglása.A rontó ember babiloni tornyot épít magának.Ez a természetéből fakad.Mert mágnesként mindent magához akar vonzani.Olyan akár a hőtorony.A környezetében egy levegörészecske sem marad meg.Mindegyik kell neki.Ugyan így tesz a rontó ember.Minden kell neki ami körülötte van.Nem számít hogy ha a másé,ha a közösségé,ha nem eladó.akkor is meg akarja kaparintani,be akarja zsebelni.Ilyen bélpoklosi lelkület vezérli.Nincsen számára határ.Sivatagot teremt magakörül,és sivatagos az élete.Mindenkit kihasznál,aki útjában áll,minden erejével igyekszik félreállítani.Mindenhová kocsin jár,és magasról lenézi a világot.Lenézi azt amiből való.Jól vigyázz hogy meg ne fertőzzön.Nehogy átragadjon rád is a lelkülete és te is rontott legyél.Nagyon nehéz a rontó embernek meggyógyulnia.Nem lehetetlen,de nagyon nehéz,mert mindig nagy az étvágya.Semmi,de semmi sem elég neki.Legyél mindig a hegytetőn,járjál mindig nyitott szemmel,és nagyon de nagyon  vigyázz a rontó emberekkel.

 

 

"Jézus azonban odahívta őket magához, és így szólt hozzájuk: Tudjátok, hogy akiket a világ urainak tartanak, zsarnokoskodnak a népeken, a hatalmasok meg a hatalmukat éreztetik velük. A ti körötökben ne így legyen. Aki közületek nagyobb akar lenni, legyen a szolgátok, s aki első akar lenni, legyen a cselédetek. Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak, és odaadja az életét, váltságul sokakért."

 

 ( Mt20,25-28 )

 

 

 Érdemes megnézni a filmet,és a regényt is elolvasni.Az olvasás sem árt meg.

Nyugodtan nézzünk a dolgok mögé.Ne csak felszínes talajon járjunk,.Ne fogadjuk el amit tálcán elénkraknak:-Nesze ezt edd meg.

A színfalak mögötti világ rejtett és zárt talán,de talán  nem teljesen.

Kiszűrődik azért sokminden.Csak oda kell figyelni,nem botorkálni.

Nyitott szemmel járni. 

 

Rokonok. 

színes, magyar filmdráma, 110 perc, 2006

 

Előzetes: 

http://videa.hu/videok/film-animacio/rokonok-elozetes-film-magyar-mozi-afxn6EQRjh833SXR

 

Online nézhető a teljes film.

http://www.novamov.com/video/4ccmi99dybhtv

 

 

Illyés Gyula - Egy mondat a

zsarnokságról

http://www.youtube.com/watch?v=gOPQsaW9Isc

 

 

 

 

  

Get this widget | Track details | eSnips Social DNA

 

Illés Lajos-Horváth Sándor:Mert a haza.

Mert a haza nem eladó. 
Ezüstpénzre sem váltható. 
Mert a haza lelked része, 
Határait beléd véste 
Ezer éve, 
Ezer éve a hit. 

Mert a haza kereszted is. 
Betlehemi csillagod is. 
Hiába tiporták hadak, él, 
Hiába tiporták hadak, él. 
Mert a haza, 
Mert a haza 
Te magad vagy.

 

 

 

Részlet a Falurombolás című filmből..

http://video.google.com/videoplay?docid=3209612499158699612#

 

 

( Számítógép és mobiltelefon háttérkép. ) 

 

 

Selmeczi György Milleniumi óda (

2000).III.tétel. ( Püspökszilágy )

 

http://www.youtube.com/watch?v=XwQcw1DLvo0

Uralkodjon hazám, szíved, a szíveken.

( Püspökszilágy )

  http://www.youtube.com/watch?v=bsPihBNzi9w&feature=channel

 

 

Pajor Tamás - Fák

 

 

 

Múltak az évszakok

Hozott a szél magot
Hulltak az út mentén
Néha az ég ragyog
Néha eső zuhog
A fák csak élvezték
Lüktetett az élet és nőttek az ágak
Köszöntek a fénynek sok gyümölcsre váltva
A napsütést

Egyszer a városban
Új törtvényt álmodtak
Kivágni minden fát
Keresztet ácsoltak
Egy embert vádoltak
Tudták hogy mindent lát
Hordta a lelkünk ártatlan válla
És Őbenne eltűnt az emberek átka
De nem tudták, ők is olyanok mint a fák

Fák: kiket tépett már a szél
Ti csak télben-nyárban zúgjatok az emberért
Fák: akik mindent láttok rég
De ti némán álltok századok tengerén

Az ég egy új napot
A szél sok új magot
Sodort az út felé
Üzeni én vagyok
Akit kivágtatatok
És bennem minden él
Egyetlen magból most gyönyörű erdő
Ébrednek az alvók, mert rengeteg felnőtt
Az egy helyén és ő is köztük él

Fák: kiket tépett már a szél
Ti csak télben-nyárban zúgjatok az emberért
Fák: akik mindent láttok rég
De ti némán álltok századok tengerén

 

 Pajor Tamás - Fák

http://www.youtube.com/watch?v=usqesN0g_-o&feature=related

 

 
Közünk van hozzá.



Orbán Viktor nemzetközi sajtótájékoztatója 2011.02.05.

http://tdyweb2.wbteam.com/OrbanStaj0205.htm

 

Az EU-s elnökség hivatalos átadás-átvételi ceremóniája

Közvetítés a Parlamentből MTV videótárból 

 http://videotar.mtv.hu/Videok/2011/01/06/19/

Az_EU_s_elnokseg_hivatalos_atadas_atveteli_ceremoniaja.aspx

 

 

 Orbán Viktor és Hose Manuel Barroso sajtótájékoztatója 

http://www.utolag.com/OrbanBarrosoStaj.htm

 

Orbán Viktor bemutatja az Új Szechenyi Tervet  

 http://tdyweb2.wbteam.com/OrbanUjSzechenyiTerv.htm

 

Klebelsberg Kuno a kultuszminiszter

1. rész


 Klebelsberg Kunó gróf bizonyára megelégedéssel szemlélné 

az általa még az 1920-as évek elején megálmodott 

lágymányosi campus sorra emelkedő újabb és újabb épületeit.

 Azon kevés döntéshozó politikusaink egyike volt ő,

 aki az igen súlyos, ma már nyugodtan kimondható:

 rendkívül igazságtalan trianoni döntés utáni években felismerte,

 hogy az oktatás széleskörű kiterjesztésével, 

kulturális beruházásokkal, a magyar értékek 

szisztematikus külföldi bemutatásával és terjesztésével

 lehet csak megmenteni a depresszióba süllyedéstől

 a megkisebbedett ország lakosságát.

 Bethlen István kultuszminisztere, Münchausen báró példáját követve,

 egy nagy ívű és komplex: a tudomány, az oktatás, 

a kultúra, a tömegsport és a népnevelés

 minden területére kiterjedő programjával egy fénycsóvát emelt fel

 a 20-as évek sötét alagútjában.


A film ismertetése:

 A négyrészes film a XX. század legsikeresebb kultúrpolitikusa életét

 és tevékenységét mutatja be, sok megszólaló és még több eredeti ill.

 archív felvétel segítségével. 

Klebelsberg volt az egyetlen olyan politikusunk,

 aki 1920, a trianoni döntés után hamar felismerte,

 hogy Magyarországnak előre kell tekintenie.

 Felépíttetett mintegy 2500 falusi, elsősorban alföldi népiskolát,

 lerakta és működtette a külföldi magyar intézeteket

 / Bécs, Berlin, Párizs, Róma/, 

a Magyarországtól elcsatolt selmecbányai, pozsonyi,

 kolozsvári felsőoktatási intézményeket pótolta:

 a Sopronban, Pécsett, Szegeden és Debrecenben 

felépített és beindított egyetemekkel.


Gróf Klebelsberg Kuno a művelődésben 

és a közoktatásban tett fantasztikus erőfeszítéseit,

 jeles eredményeit minden korban elismerték a történészek

 és a kultúrpolitikusok egyaránt. 

Klebelsberg Kuno a kultuszminiszter 1.rész 

http://tdyweb2.wbteam.com/Klebelsberg_1.htm

 

Klebelsberg Kuno a kultuszminiszter 2.rész 

http://tdyweb2.wbteam.com/Klebelsberg_2.htm

 

 

 

 

 

 

Klebelsberg Kunó az országépítő 

 

 

http://tdyweb2.wbteam.com/KlebelsbergAzOrszagepito.htm

Ez év márciusában töltötték fel ezt a videót.Nem tudom azóta történt e valami előrelépés.Gondoltam megosztom én is.Érdemes végignézni.Talán rádöbbenünk hogy,még mennyi érték van mit hagynak tönkremenni.

"Klebelsberg Kuno (1875-1932) kiemelkedõ kultúr- és tudománypolitikus. Mint kultuszminiszter 1922 és 1931 között népiskolai programja keretében 5000, fõként tanyai iskolát létesített, megreformálta a középiskolai oktatást, bevezetve a reálgimnáziumot. Nagyszabású egyetemi építkezésekkel Szegeden, Debrecenben és Pécsett megteremtette a felsõoktatás korszerû mûhelyeit.
Klebelsberg a korában elsõdleges ún. "szellemtudományok" (jog, bölcselet, teológia, történelem) mellett felkarolta a természet- és mûszaki tudományokat. E célból 1926-ban a József Mûegyetemen országos kongresszust hívott össze, amelyen a természettudományok, orvosi, mûszaki és mezõgazdasági tudományok kutatására munkaprogramot készítettek. A program végrehajtására pedig kettõs szervezetet létesített: az állami segélyt kezelõ Országos Természettudományi Alapot és Tanácsot; valamint társadalmi szervezetként a Széchenyi Tudományos Társaságot; mely a gyárak, ipari és mezõgazdasági üzemek, vállalatok adományait használta fel a kutatások támogatására. E szervezetek 1944-ig több millió pengõvel segítették a természettudományos és mûszaki kutatók munkáját. Klebelsberg érdeme, hogy a maga korában a közfigyelmet a természettudományok és a mûszaki tudományok fejlesztésének fontosságára irányította, és támogatásának is köszönhetõk a korszak reál-értelmiségének eredményei a vegy- és gyógyszeriparban, a villamossági és gépiparban.
EZ A VIDEÓ KLEBELSBERG HIDEGKÚTI KASTÉLYÁNAK MAI, ÉVEKEN KERESZTÜL ROMLÓ ÁLLAPOTÁT MUTATJA BE. A PESTHIDEGKÚTON LÉTESÜLT KLEBELSBERG KULTURÁLIS KÖZPONTBA FEKTETETT TŐKÉT NEM A KULTUSZMINISZTER KASTÉLYÁNAK FELÚJÍTÁSÁRA FEKTETTÉK BE, HANEM A VELE SZOMSZÉDOS FORGÁCH KÚRIÁBA, AMINEK SEMMI KÖZE KLEBELSBERGHEZ, CSAK ÁTNEVEZTÉK. GRÓF KLEBELSBERG KUNO KASTÉLYA EGYRE NAGYOBB MÉRTÉKBEN PUSZTUL, HA NEM TESZÜNK ÉRTE SEMMIT, A XX.SZÁZAD EGYIK LEGKIEMELKEDŐBB MINISZTERÉNEK LAKHELYE A FÖLDDEL VÁLIK EGYENLŐVÉ....."

Klebelsberg Kuno kastélya

a XXI.században.


http://www.youtube.com/watch?v=fyC5n-dPvvw&feature=related

 

 
Derült égből. :-D
Történ,elem
 
Napszak Köszöntő.

 
Menü.
 
Online böngészők.
 
A honlap utolsó frissítésének időpontja.
 
Levelezés.
 
Hogy ne csak kép,képzelet is legyen.

 

 

Olvasni jó.

 


OSZI  HARMATUTAN

ISTENES, VITÉZI ÉS VIRÁGÉNEKEK

MELLYEKET

BALASSI BÁLINT

ÉS EGYÉB NEVES S NÉVTELEN

POÉTÁK MUNKÁIBÓl A XVI., XVII.

ÉS XVIII. SZÁZADOKBÓl

OSSZEGYOJTOTT

KIRÁLY GYÖRGY

 

KIBOCSÁTOTTA ÉS NYOMTATTA

KNER IZIDOR

AZ 1921. ESZTENDŐBEN

GYOMÁN

http://mek.oszk.hu/

 

 

 

 

 

 
.Az utánnanézés,s a különigazak összevetése szükséges.Így derül ki az igazi igazság.
 
Ajánlás.

 

 Állatfarm

(Animal Farm)

színes, amerikai animációs film, 88 perc, 1999

 

Egy parasztudvar leigázott állatai felszabadítják magukat ember-zsarnokuk uralma alól. Önkormányzatra és általános egyenlőségre törekszenek. Választás útján a sertéseket teszik meg vezetőikké, de ezek hamarosan kijátsszák az egyenlőség szabályait, és ugyanolyan zsarnokokká válnak, mint korábban az ember volt. A helyzet ismét ugyanaz, mint a forradalom előtt, azzal a különbséggel, hogy demagóg szövegek akarják elhitetni: itt minden az állatokért van.“


Filmelőzetes:
 
A teljes film online nézhető eredeti angol nyelven.

http://video.google.com/videoplay?docid=-9153412213802919416#

1984

(Nineteen Eighty-Four)

 

színes, magyarul beszélő, angol filmdráma, 106 perc, 1984


A jövőben járunk. A Föld lakossága egy nukleáris konfliktust követően három országra oszlik, melyek állandó harcban állnak egymással. A totalitárius Óceániát a mindent látó Nagy Testvér kormányozza, fővárosa pedig Londonban van. Az egyéniség bárminemű megnyilvánulását szigorúan üldöző állam egyik polgára, Winston Smith, az Archívumok részlegén dolgozik hivatalnokként. Titokban naplót vezet, melyben leírja titkos vágyait. Egy nap megismerkedik a vonzó Juliával, aki az Igazság részlegén dolgozik. Megbeszélnek egy randevút annak ellenére, hogy ez tiltott tevékenységnek számít. A szerelmesek végül úgy döntenek, megszöknek, de az elnyomó állami apparátus útjukat állja.


Online nézhető.Eredeti angol nyelven.

 

http://video.google.com/videoplay?docid=-5464625623984168940#

( magyar szinkronos.) 

Vetítik:

MGM:   Vasárnap (Január 23.) 22:25  

  Hétfő (Január 24.) 2:15 

 

 

 A mások élete

(Das Leben der Anderen)

 

színes, német filmdráma, 137 perc, 2006

 

Kelet-Berlin, 1983 novembere, hat évvel a berlini fal leomlása előtt: az NDK és állambiztonsági szolgálata még elnyomja a (másként) gondolkodókat, és kíméletlen megfigyelő-besúgó rendszere mindenkit behálóz. Ennek a gépezetnek tökéletes fogaskereke Gerd Wiesler százados (Ulrich Mühe), akit politikai nyomásra egy sikeres színpadi szerzőre, Georg Dreymanra (Sebastian Koch) és élettársára, az ünnepelt színésznőre Christa-Maria Sielandra (Martina Gedeck) állítanak. A rendszerhez vakon hű Wiesler, a mások életét figyelve hamarosan ráébred saját élete kisszerűségére.

http://hu.wikipedia.org/wiki/A_m%C3%A1sok_%C3%A9lete

 

Filmelőzetes.

http://www.youtube.com/watch?v=J3DsLPq884M

A teljes film online nézhető német nyelven magyar felirattal.

 

http://video.google.com/videoplay?docid=-3728648834715962349#

  Rendezői kommentárral felirat magyar. 

 

http://video.google.com/videoplay?docid=-3728648834715962349#docid=4424334190748434455

 

Katyn

(Katyň)

 

 Katyn

(Katyň)


színes, lengyel történelmi dráma, 117 perc, 2007


„A  81 éves Andrzej Wajda rendező Katyn című alkotása egyike annak az öt filmnek, amit a legjobb külföldi filmnek járó Oscar-díjra jelöltek 2008-ban. Wajda filmje a második világháború alatt történt katyni mészárlás történetét meséli el, amikor a szovjetek több mint tizenötezer elfogott lengyel tisztet és civilt - köztük Wajda édesapját - ölték meg egy erdőben. Az 1940-ben meggyilkolt emberek holttesteit rejtő tömegsírokat a német hadsereg fedezte fel 1943-ban. Wajda megrendítő hitelességgel ábrázolja a 66 évvel ezelőtti eseményeket. A történet túlmutat a fogva tartott, kétségbeesett, életben maradásukban az utolsó pillanatig reménykedő katonák sorsán, velük egyenrangú, sőt hangsúlyosabb helyett kapnak a filmben feleségeik, testvéreik, szüleik, akik öt évig semmit sem tudtak és semmilyen hírt nem kaptak szeretteikről. A dráma szinte végig néma csendben, zenei aláfestés nélkül zajlik. Minden jelenet és történet önmagában is katartikus. A tisztek kivégzése az utolsó percekre marad. Sokkoló végjáték a vásznon: egyesével tarkón lövik a tiszteket, majd bezuhannak a tömegsírba.“

Online nézhető és letölthető.

http://tdyweb2.wbteam.com/Katyn.htm

 

Narnia krónikái  - A hajnalvándor útja

 

http://www.novamov.com/video/4d07912d2c0a9



 

Rokonok


(színes, magyar filmdráma, 110 perc, 2006) 


  

Kopjáss Istvánból Zsarátnok főügyésze lesz a korrupt Makróczy ellenében. Kopjáss tiszta ember. A zsebe üres, de a feje tele van szép, világmegváltó álmokkal. A főügyészi pozícióval azonban nemcsak jóra fordítható hatalom jár, hanem egy jó nagy disznóság, a Sertéstenyésztő és sok-sok rokon. A rokonok egy része nyakig benne van a Sertéstenyésztő panamában, a másik része meg nagyon szeretne bekerülni valami jó zsíros panamába. Kopjáss kicsit beleszeret a hatalomba és nagyon beleszeret egy rokonába. S végül elbukik, mert nem lehet valaki rokon és nem rokon egyszerre. De ő legalább levonja a konzekvenciát. A Sertéstenyésztő viszont ránk marad göndör mosolygással.

 

Online nézhető.

http://www.novamov.com/video/4ccmi99dybhtv


A temetetlen halott-Nagy Imre naplója.


színes, fekete-fehér, magyar-szlovák-lengyel történelmi dráma, 124 perc, 2004 

Nagy Imre élettörténete a XX. századi történelem alaptörténete. Ő volt az első kommunista vezető, aki egy nemzeti forradalom - az '56-os - jelképe, miniszterelnöke, aki felmondta a Varsói Szerződést, kiállt a többpártrendszeren nyugvó demokráciáért. Sokan úgy vélik, hogy 1956-ban vállalt szerepe, majd halálig vállalt hűsége a forradalom eszméjéhez nem következett az életútból, kommunista meggyőződéséből, moszkvai múltjából, hogy valami rendkívüli katarzis, titok történt vele.

Személyes okom is van arra, hogy ezt a filmet megcsináltam: gyerekkoromban ismertem meg Nagy Erzsébetet. Végigkövettem hányatott sorsát, amikor magányosan, kitaszítva élt, majd elszánt harcát az apja rehabilitálásáért. Nagy Imrével is többször találkoztam, máig emlékszem kedves, joviális alakjára. Nálam lehetett őt először nyilvánosan látni, a "Napló" filmsorozat második részében (Napló szerelmeimnek), emlékszem az eufórikus fogadtatásra, amikor hajlott alakja föltűnt a vásznon. Régóta készülök arra, hogy filmet készítsek róla" - vallja Mészáros Márta.

Mészáros Márta nem 56-ot választotta az első Nagy Imre film elsődleges témájául. Az ötvenhatos miniszterelnök életének azt a szakaszát tárja elénk, melyről a legkevesebbet tudhatunk, utolsó éveit eleveníti fel a jugoszláv nagykövetségtől a snagovi fogságon és a tárgyaláson át a kivégzésig.

Mészáros Márta: A temetetlen halott filmelőzetes.

http://www.youtube.com/watch?v=wIBjCcaErAY

Mészáros Márta: A temetetlen halott  1. rész

http://tdyweb2.wbteam.com/TemetetlenHalott_1.htm

 

Mészáros Márta: A temetetlen halott  2. rész

http://tdyweb2.wbteam.com/TemetetlenHalott_2.htm

 

 

 

 

  

 
Könyv ajánlás.

 

 

 


 

 

Zilahy Ágnes : Valódi Magyar szakácskönyv.

 


 

Egy szakácskönyv 1892-ből,

amely fent van az interneten.

Több formábban is megtalálható.

a Magyar Elektronikus Könyvtár honlapján.

Létezik online változat és letölthető is.

Mind a kettő elérhetőségét közreadom.


 

On-line változat címe:

http://www.mek.iif.hu/porta/szint/human/haztart/zilahy/html/


 

Letölthető változat több formátumban:


 

http://www.mek.iif.hu/porta/szint/human/haztart/zilahy/


 

Aki jobb minőségű változatra vágyik,az a


 

Magyar Elektronikus Könyvtár


 

Új honlapján kis keresgéléssel megtalálja.

Sajnos linkként azt már nem tudom berakni.


 

http://mek.oszk.hu/

 


 

 
Gondolatébresztő.

 

" A Biblia szerint maga Krisztus a lelkünk pásztora (1Pt 2:25), ő a "főpásztor" (5:4 vö. Zsolt 23:1, Ez 34:11-23). Ugyanakkor a nyáját emberi (al)pásztorokra bízza (1Pt 5:3), akiket ő maga ad az egyháznak (Ef 4:11). Azért adja őket, hogy a gyülekezet tagjait szolgálva felkészítsék őket a szolgálatra (Ef 4:12), miközben a nyáj példaképei (1Pt 5:3, 1Tim 4:12). Szolgálatuk nagy felelősséggel jár: ők felelnek a rájuk bízottak lelkéért (Zsid 13:17, 1Tim 4:16), és szolgálatukat Isten szigorúbban fogja megítélni (Jak 3:1), aszerint, hogy építettek vagy romboltak a hívők életében (1Kor 3:6-17, 1Pt 5:4).

Isten a vezetőknek nem csak felelősséget, hanem tekintélyt is ad, hogy kövessék őket (1Kor 4:19-21, 1Tim 1:3). Bízni kell bennük, hallgatni kell rájuk (Zsid 13:17), és meg kell őket becsülni a munkájukért (1Tim 5:17-18, 1Thessz 5:12-13). Aki nem ismeri el a tekintélyüket, azért természetesen nem is vállalhatnak felelősséget. A juhok azonban végső soron a Főpásztort követik, és ha ismerik az ő hangját (Jn 10:16,26), akkor nem kell, sőt nem is szabad olyan pásztorokat követniük, akik visszaélnek a nekik adott tekintéllyel, és nem törődnek az emberekkel, csak magukkal (Jn 10:12-13, 1Pt 5:2-3). Az igazi vezetőt a Szentíráshoz való ragaszkodása és a krisztusi jelleme teszi azzá, ami.Az a pásztor, aki uralkodik a nyáján, olyan tekintéllyel bír az emberek fölött, amit nem Isten ruházott rá. Akár más emberek hibás döntése, akár a saját hataloméhsége révén került a vezetői pozícióba, tekintélyének az elfogadtatása rendszerint valami extra bizonyítást igényel. Ilyen "bizonyíték" lehet például a rendkívüli személyes spirituális élményekre való (gyakori) hivatkozás (bár ez mások számára ellenőrizhetetlen)."

 

 

A szél ott fúj ahol akar,hallod a zúgását,


de nem tudod honnan jön,és hová megy.” János 3.8

" Ami a lélek-keresztséget illeti, Keresztelõ Szent János szerint Krisztus "Szentlélekkel keresztel" (Jn 1,34), de ez azonos a "vízbõl és Szentlélekbõl" való újjászületésünkkel (Jn 3,5), tehát a Lélek-keresztség maga a keresztség szentsége. Az más kérdés, hogy az élmény szintjén mennyire éljük meg keresztségünket. A kegyelemnek azonban nem feltétele az ember átélése. Ami pünkösdöt illeti, a Szentírás az elsõ pünkösdrõl számol be az ApCsel 2-ben. Minden további pünkösd ennek továbbvitele. Az õsegyház a bérmálás szentségében konkretizálta a Szentlélek vételét, de ez már nem keresztség. A teológia mindig is hangoztatta, életünknek van szentlelkes, pünkösdi eleme, ami nem más, mint a "lelki emberség" (Róm 8,5) megvalósítása, a kegyelmi élet. Kétségtelen, Szent Pál tanításában nagy szerepet kapnak a lelki adományok (karizmák), ám ezek nem pótolhatják a keresztény lelkiélet többi elemét (így a szentségi életet), másrészt nem függetlenek a keresztény közösségtõl és az apostoli hivataloktól. Aki rendkívüli adományok megélésével kívánja kezdeni a lelkiéletet, kb. úgy jár el, mintha emeletet próbálna építeni alap és földszint nélkül. ApCsel 2,4. a Szentléleknek tulajdonítja, hogy egyesek "különféle nyelveken kezdtek szólani". Valójában ez nem más, mint az egyház egyetemes-voltának kifejezése, hogy ti. az evangéliumot minden nép fiaihoz el kell juttatni. Kétségtelen, Szent Pál beszél a nyelveken szólás adományáról (1 Kor 14,1-5 ), de jelzi, ez, nem öncél és nem önfitogtatás eszköze, hanem a közösség szolgálata: azért van, hogy az "egyház is épüljön rajta" (uo.14,5). Épp ezért, ha valamilyen jel nem az egyház javát szolgálja, hanem egyenesen az egyház szétdarabolását célozza, világossá válik, hogy ilyen esetben nem a Szentlélek munkájáról van szó! A pünkösdisták szerint a Szentlélek jelenlétének átélését extázis is kíséri. A Szentírásból nemigen igazolható, hogy az erre való törekvés a keresztény élet központi célkitûzése. Jézus elragadtatások helyett egyszerûen példája követésére, sõt kereszthordozásra szólít (Mk 8,34). a pünkösdizmusban másodrendûvé vált, mire adta Isten a maga ajándékait, elsõrendûvé vált a Lélek ajándékainak keresése és megélése. Vajon nem arról van-e szó, hogy felkorbácsolt hangulatban az erre érzékeny lelkek tömegpszichózis áldozatai s vajon az extázis nem a tudattalan elõtörését jelenti-e, természetfölötti elem nélkül?! Ez a fajta lelkiség könnyen ópiummá teheti a vallást, a szónak most igazi értelmében." ( forrás: Magyar Kolping szövetség. )

 

 
Azt a pillanatot ami birtokodban van,ne hagyd elveszni.

     

 

     

    A jelen csak egy pillanat de döntő fontosságú. Mert nincs más pillanat az ember birtokában. A múlt és a jövő birtokon kívüli. Kívül esik a birtokhatáron. Az egyik már kikerült, a másik még nem került be. A most azonban bent van. De illékony. Az időben állapotváltozáson megy keresztül. Nem válik kámforrá. Megőrződik. A jelen minden egyes pillanata a múlt egy-egy pillanatképe lesz. Letűnt korok jelenét fizikailag is megőrizte a vulkáni hamu,az üledékes kőzetek,és még sorolhatnánk a többi konzerváló módszert. Megmutatják annak a tartalomnak kis szeletét ami akkor volt. Felvillantva a megőrzött jelen egy-egy darabját. A jelenünkben hordozzuk a múltat és a jövőnk részévé válik. Egy jó birtokos a tulajdonát igyekszik már amennyire azt lehet,tartalommal megtölteni. Nem dönt más helyette. Maga a döntőbíró. A jelen birtokosa. A mozgófilm őskorában fogadást tettek. A kérdés ez volt: - Van e olyan pillanat amikor a vágtázó ló valamelyik lába nem érinti a talajt?Közvetlenül ezt nem lehet eldönteni. A megőrzött pillanatképek segítségével aztán kiderült az igazság. A folyamatos bontva lett, és a jelen tükrében nyilvánvalóvá vált a válasz. Folyamatban a szem nem látta. Csak szabdaltan. Állomásról állomásra haladva. Volt pillanat ,igen egy pislogásnyi idő,mikor a ló valamelyik lába nem érte a földet. Jól használva a jelent a jövőnk válik gazdagabbá  .Megjelenik minden gazdagságunk és szegénységünk a pillanatok tükrében.

     


 
Időjárás előrejelzés Kárpát-medence.

Felhőkép

Hőtérkép

Időjárás előrejelzés

 
Mai időjárás.
 
Budapest légszennyezettsége.
Budapest légszennyezettsége
 
Északi panoráma Budapestről a jelen pillanatban.
Budapest Most
 
Online szótár.
 
Egyetlen nem mesterséges égi kísérőnk.
 
A Hold jelenlegi állása.
 
Időjárás ma. ( Moldva. )
 
Évforduló a héten.
 
Jegyzet.
 
Jegyzet.
 
Közös ügyeink.



Azt mondják arra aki ügyetlen hogy nem ért semmihez úgy ahogyan kellene.

Nem ér el ahhoz úgy ahogyan kellene amihez éppen fogott.Nem fogta meg teljesen.Kiesik még a kezéből a labda is.Hibás az a bizonyos kapcsolat,és sokszor megszakad.Nem áll a helyzet magaslatán..Azt mondják rá;ügyetlen.Mégis van ügye.Még ha nem is ért úgy hozzá,azért próbálkozik,nem hagyja abba.Talál feladatot.A feladat mindig fel van adva.Van aki meghallja és indul.rajta van teljesen,még ha nem is ért annyira hozzá.Van aki csak éppen,és van aki sehogyan sincs rajta..A feladat fel van adva,de nem mindegy hogy honnan is érkezik. A feladatot meg kell oldani,az ügyet le kell zárni.Fel van adva hogy aztán pontot lehessen tenni,egyszer valamikor a végére, ha lehet pontot tenni.Minden feladatban ez a közös.Meg kell oldani,ha azt lehet.Ennyiben közös.Fel kell göngyölíteni mint azt a bizonyos szőnyeget.Nem muszáj,de aki egy feladaton dolgozik,annak e cél lebeg ott legbelül. Dolgozik rajta,de nem mindegy hogy min dolgozik.

Nem mindegy  hogy ki adta fel a feladatot.Hogy honnan indult ki.Honnan is ered.Álcázott e vagy álca nélküli.A színfalak mögötti világ rejtett,és zárt.De nem teljesen.Hiába a zártság,az elszigeteltség,áttetszik a valóság.Egyformán áttetsző.Az csak rajtunk múlik,mennyire is látunk át,a szándékosan leengedett titokfüggönyön.Vannak ügyek amelyek mellé többen odaállnak.Nem egy ember ügye.Akiknek közös az ügyük, egymásra találnak.S a közös ügy szempontjából együtt vannak.És csapódnak még hozzájuk.A vízre öntött olajcseppek is előbb-utóbb összeállnak.Nem maradnak szanaszét,mert van közük egymáshoz.Így vagy úgy odaállunk egy ügy mellé.Vagy közelebb vagyunk a középponthoz,vagy távolabb,de ha döntöttünk,és odaálltunk,akkor ott vagyunk. Milyen ügyek mellé állunk? Jó e az az ügy?Igaz e? Vagy csak mázzal van bevonva?Tudjuk hogy honnan indul ki? Körbenézünk? A múlt mennyire fontos számunkra?A jelen?A jövő? Fürkésszük e a múlt dolgait hogy azok a   jelenben a tájékozódást megkönnyítsék.?Hogy tisztábban tudjunk látni.Hogy jó döntéseket tudjunk hozni.Melyik vonatra szállunk?Merre visz? Ha párás homályos az ablakod,töröld meg.Töröld meg ha ki akarsz látni.A jövő nagyrészt a jelen döntéseire épül.Nem kizárólag csak arra,de van benne szerepe.Az útelágazódás döntésre kényszerít.Döntésre akkor is mikor homokba dugjuk a fejünket,nem veszünk tudomást semmiről.Nem akarunk beleszólni a dolgok menetébe.Mert ez is döntés.Amikor válaszúthoz érkezünk,valamerre indulni kell.Ha elővesszük a messzelátót,előre és hátra is tekintünk,talán meglátjuk azt az utat,ami előre visz,és azt is ami nem vezet sehová.S akkor talán tudjuk milyen ügy mellé álljunk oda.

 

 

 
Könyv ajánlás.

 

 

Böngésztem a Magyar Elektronikus könyvtárban természettudományos könyvek után.

S rátaláltam pár a XX. század elején íródott műre. Amik le is tölthetőek. A tudomány, akkori állását tükrözik. De megvilágítják a tudomány s a hit kapcsolatát. A tudomány a hogyant mutatja meg. S az ember kötelessége is hogy a hogyant kutassa. Mindig többet s többet tudunk meg a környezetünkről,s saját magunkról. Kapukat nyitunk ki egy egy felfedezéssel. Egy egy bizonyított elmélettel. Azon az állásponton vannak sokan,s ezt hangoztatják is,s így vagy úgy sok helyről ez a szemlélet árad, hogy a keresztények leragadtak a szószerintiségen. S a tudományos ismeretekkel akarják cáfolni a kinyilatkoztatás igaz voltát. Az írás tükrözi a kor emberének világképét,tudományos szintjét. De mögötte ott az igazság. Isten a kor emberéhez akart szólni. A kor emberéhez,a kor tudományos szintjén. Nem akart idegen lenni. Kapcsolatot akart teremteni az emberrel. Kapcsolatot úgy lehet teremteni,ha van igazodás. Ha nincs igazodás,nincs megértés,akkor nem lehet átadni semmit. Ehhez kompatibilitás kell. A földön vannak olyan országok,ahol a konnektor más mint nálunk. S az elektromos gépek dugaszai is mások. Ahhoz a konnektorhoz van dugasz. Olyan mi bele illik. Ami passzol. S mikor valahová utazunk. S visszük magunkkal,a jól bevált,megszokott,hozzánk nőtt elektromos használati tárgyainkat,hiába visszük,ha nem olyan a konnektor,nem fogjuk tudni használni őket. Áram az van. Az elektronok áramolnak a vezetékben. Megegyezik a volt is,az amper is,de ha konnektor nem kompatibilis,nem sokat tehetünk. Isten kompatibilis akart lenni. Közölni akart. Hogyan is kereshetett volna más megoldást,mint azt hogy a kor emberének nyelvén szól.


Sajnos letöltési linket nem tudok mellékelni,de akit érdekel a honlapin rákereshet. Csak a címet és a nevet kell,a megfelelő helyre,a keresőben beírni.


http://mek.oszk.hu/




Bogsch László: Földünk története ( 1943 )


Az ember föltűnésével jelenik meg a Földön a szellem. Mint Kober mondja, a természet az

ember megjelenésével lesz tudatossá. A szellemmel bíró ember megjelenése a Föld fejlődésének

legfontosabb mozzanata. Az időtávlatokban megindult fejlődés eljutott a szellemmel

megáldott ember megjelenéséig a Föld színpadán s ezzel a fejlődésnek újabb iránya kezdődik:

törekvés a tökéletesség elérésére, az Isten képéhez való hasonlatosságra.”



Wilhelm Bölsche: Az ember származása.( 1919 )



Akinek a

legmélyebb vallásos érzületében csakugyan életerő, eleven lélek van, az nem fog azon

fönnakadni, hogy annyi meg annyi beláthatatlan idő előtt az őse nemcsak bozontos állatbőrt

hordott meztelen válla védelméül, hanem valamikor neki magának is ilyen állati bundája volt,

a saját testére ránőve. A költészet sem szünt meg attól, hogy a nap a valóságban nem keleten

kel föl, hanem a föld fordul vele szembe, sem attól, hogy mi ezt tudjuk. Valójában az igazi

vallásos érzés sokkal emberibb valami, a legnagyobb és legelevenebb értelmében, semhogy

megtörhetnék az ember történetének szürke valóságán. A mi mai emberi erőnk diadala, hogy

az évmilliók sírjába temetkezett multját össze tudjuk állítani. Ez a fölemelő e régi képekben.

De érdemetlenek volnánk e diadalra, ha nem volna meg az erőnk ahhoz is, hogy a Mester

nyugalmával idézzük föl e szellemeket, aki szeliden mondja: várjatok, - tiétek a kiküzdött

múlt; de én vagyok, és felettem az én csillagaim vannak!”


Wilhelm Bölsche:Az állatok családfája ( 1919 )


És elgondolom, hogy Mefisztó talán mégis elvesztette volna a fogadást arra vonatkozólag,

hogy a világnak van-e valami értelme, amely - mint általában a nagyon mély dolgai e világnak

- nem jelenhetik meg a vígjáték tréfás formájában, hanem a tragédia belülről jövő halk

hangjával kiáltja: „meg van mentve”, abban a pillanatban, mikor csalódásainak terhe alatt a

legmerészebb vágyódás is éppen összeomlóban van.”

 

 

 
Erdekesség.Mi atyánk imádság,Csuvasz nyelven.

 

Atamyz.

Atamyz, ki kiokliardia,

machtavlu bolhej birligi adyjnyn

da kip bolhei bijligij

da kliagij kiokliardia johartyn

da jer ustiunia ashahartyn.

Kiundiagi otmiagimizni biergin bizgia

da boshatchyn bar jazychlarymyzny.

Tiuz jollaryjdan azashtyrmahyn bizni,

ancach kutcharhyn bizni azhyrtuvcudan,

Amien

 

 
Érdekes hangfelvételek hanti és mansi nyelven.

 

Érdekes hanti és mansi hangfelvételekre bukkantam,

böngészés közben.

Gondoltam közzéteszem letöltési linkjüket.

Mansi nyelvű felvételek.

Mansi számok egytől-húszig.

http://www.ugri.net/091/snd/091_hi_1.mp3

Valószínűleg egy gyermek tanítójával beszélget.

http://www.ugri.net/091/snd/091_hi_2.mp3

Hanti nyelvű felvételek.

Hanti számok egytől-húszig.

http://www.ugri.net/081/snd/081_hi_1.mp3

Egy kisgyermek valószíüleg elmondja mit csinált tegnap és ma tanítójának.

http://www.ugri.net/081/snd/081_hi_3.mp3

 

 
Választási plakátok.
 
Képek a közelmúltból.
 
Zene,s minden más hangfelvétel.
 
Letöltések.
 
Játék letöltés.
 
Testvéreimnél jártam.
 
Kúltúrális és egyéb .rendezvények
 
Érdekességek.
 
A különigazakat össze kell vetni egymással.

         

        A XXI. században a médiumoknak óriási tudatformáló hatása van. Ha a beállítás olyan hogy azt világít meg igaznak ami nem minden esetben fedi a valóságot, az emberek többsége akkor is elhiszi ha valami sandít. Valahogyan érzi belül azt hogy nem úgy van. De mégis elfogadja,mert látja,elfogadja mert hallja. Utánna nem néz,mert éppen elég neki a napi gondokkal,a megélhetés biztosításával foglalkoznia. Az utána nézéshez,a külön „ igazak” összevetéséhez,s az igazság keresésére nem marad erő. Vannak akik nem is akarják hogy ezafajta gondolkodásmód elterjedjen. Mert az a fontos hogy amit készként az emberek elé tárnak, amit elakarnak fogadtatni igazságként,azt úgy elfogadják,úgy elfogadjuk ahogyan van. Egy régi mondás így szól: „ Egy ajtó-állítás végett ezernyi ajtót nézz meg.”

        S valóban, ezernyi ajtót ki kell nyitni. Ezernyi helyre be kell nézni. Ezernyi igaznak mondott állítást meg kell vizsgálni ahhoz, hogy az maradjon a végén aminek maradnia kell,hogy objektív képet kapjunk saját környezetünkről,s a világról. Arra ne számítsunk,hogy ezt készen elénk teszik,tálcán elénk rakják.Megvilágítanak, részterületeket. Felvillantanak igazság részleteket. De csak éppen annyit,ami a pillanatnyi érdeknek megfelel. Ha mi nem nézünk a dolgok sűrűjébe,nem járunk utána,nem válogatjuk szét,nem rakosgatjuk össze az egymáshoz illő részeket,helyettünk nem teszi meg senki.

         

 

10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak